Ferencz utolsó másodperces triplájával hozta egálra a döntőt az Egis Körmend

Papp László Tamás 2022-06-18 17:18:00
Egy ponttal győzte le a Falcót a piros-fekete gárda.

A találkozó előtt eldőlt, hogy az első mérkőzésen megsérülő Kamau Stokes nem tudta vállalni a játékot a finálé második felvonásán. A meccs egy szomorú eseménnyel, egy egyperces gyásszünettel kezdődött, a napokban elhunyt Csák Tamás emlékére

– írja a bball1.hu kosaras portál.

A mérkőzés elején Gordon centerezése lejött, de Váradi is hibázott távolról, az első kosarat végül Szavics szerezte. Kőkeményen védekeztek a csapatok, közel három percet kellett várni a következő pontokra, legalábbis ami a tiszta játékidőt illeti, ugyanis videózás, valamint takarítás miatt is hosszú perceket állt a játék. Váradi ziccere után újabb konfettik kerültek a pályára, 2-2-es állásnál megint tisztítani kellett a pályát. Szavics triplája beesett, erre is Váradi válaszolt, az első percek az ő kettejük külön párharcáról szóltak (5-4). Somogyi adott szép labdát Golománnak, az ő zsákolásával először jutott vezetéshez a Falco, majd Durázi osztott ki egy nagy blokkot. Sok volt a hiba mindkét oldalon, ami csak részben volt köszönhető a két csapat remek védekezésének. A kezdeti idegességen egyik fél sem tudott átlépni, 9-13-mas szombathelyi vezetéssel zárult az első negyed.

Gyors kosárváltással indult a második felvonás, Gordon 2+1-es akciójával sikerült felzárkóznia egyre a körmendieknek (14-15). Henry is odaállhatott a vonalra, az egyik ment be, egálról folytatódott a meccs, egészen Golomán jó befejezéséig, Somogyi hármasával pedig kezdett megint meglépni a Falco (15-20). Jó büntetőszázalékkal tartották magukat a piros-feketék, White közelijével pedig csökkentették is a különbséget, de Keller válaszolni tudott, időt kért Antonisz Konsztantinidesz (19-24). Fel is javultak a hazaiak, felzárkóztak kettőre, de apró kosarakkal továbbra is meg tudta őrizni a vezetést a Szombathely (24-28). Érdemi változás a félidőig már nem történt, továbbra is izgalmas találkozóra volt kilátás. 28-32.

 

A fordulás után Gordon és White révén hamar egenylített a Körmend, de Keller és Váradi gyorsan válaszolt négy ponttal (32-36). Továbbra is óriási küzdelem folyt a pályán, nem jöttek futószalagon a kosarak, Golomán lefordulása után hattal ment a Szombathely. Benke nagyon fontos saroktriplát dobott, ezzel kilencre hízott a vendégek előnye, ami az addigi legnagyobb volt a találkozón, időt is kértek a hazaiak (34-43). Gordon zsákolt vissza egy támadólepattanót, de így sem tudott visszajönni a hazai csapat egy ideig, majd Durázi állt bele egy hármasba és White is dobhatott két büntetőt – a második ment be (42-47). A piros-feketékhez került a momentum, a negyed utolsó percében White egy távolit is a helyére küldött, visszajött kettőre a Körmend, nyílttá vált a találkozó (45-47). Mindkét oldalon jött még 3-3 pont, a döntés az utolsó negyedre maradt. 48-50.

Perl a rá jellemző középtávolival nyitotta a záró etapot, kisvártatva Gordon válaszolt (50-52). A piros-feketéknek meg volt a lehetősége az egyenlítésre, egy esetleges fordításra is, de végül Golomán és Benke is zsákolhatott egy-egy gyorsindítás után (50-56). Gordon két büntetővel próbálta tartani az övéit, majd Ferencz hármasa is beakadt (55-58). Somogyi bedobta a maga helyzetét, Gordon pedig megint jól célzott a vonalról. Perl lépett elő, öttel ment a Falco kicsivel több, mint három perccel a vége előtt (57-62). Gordon csinált egy 2+1-es akciót, bement a büntető is, továbbra is nyílt volt a meccs (60-62). Barac vétett támadóhibát, ezt megbüntetve pedig Ferencz dobott be egy újabb távolit, két és fél perccel a vége előtt átvette a vezetést a Körmend (63-62). Nem illetödtek meg a sárga-feketék, előbb Váradi vitte el a gyűrűig a labdát, majd Golomán szerzett labdát, amit egy zsákolás követett, időt kért Antonisz Konsztantinidesz (63-66).

Egy perc, negyvenöt másodperc maradt. Labdát szerzett a Szombathely, ám Váradi trojkája kimaradt, azonban Keller faultot harcolt ki. Nem tudtak kosarat szerezni a vendégek, Ferencz pedig egy elképesztően nagy hármast dobott, újra egyenlő volt az állás (66-66). Harminc másodperc volt az órán. Váradi vállalta magára a támadást, sikerrel is járt, tizenöt másodperce maradt a körmendieknek az egyenlítésre, vagy a fordításra (66-68). Ferencz egészen kiszorított helyzetből vállalt el egy triplát és öt tizedmásodperccel a vége előtt el is süllyesztette a dobást, teljesen extázisba került a hazai közönség. Az Egis Körmend ezzel a dobással pedig kiegyenlítette a párharcot, 1-1-ről folytathatják a felek. 69-68.

Egis Körmend – Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely 69-68 (9-13, 19-19, 20-18, 21-18)

Rájátszás, döntő, 2. mérkőzés
Körmendi Városi Sportcsarnok
V.: Cziffra Csaba Zsolt, Praksch Péter Árpád, Frányó Péter (Dernei Gábor)

Körmend: White 13/3, Takács 2, Szavics 9/6, Durázi 3/3, Gordon 21. Cserék: Doktor -, Kiss 4, Ferencz 14/12, Henry 3.

Szombathely: Váradi 15, Somogyi 10/3, Benke 7/3, Golomán 14, Keller 4. Cserék: Perl 10, Clark 2, Barac 4, Hawkins 2. 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.