Vizsgálatot indítottak Kasza Tibi étrend-kiegészítő reklámjai miatt

ugytudjuk.hu 2022-06-15 15:44:00
A Gazdasági Versenyhivatal szerint a Challenge étrend-kiegészítőket megtévesztően népszerűsítik többek között betegségek megelőzéséről és kezeléséről szóló ígéretekkel.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Challenge étrendkiegészítőket forgalmazó Manker Beauty Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben, mivel a cég vélhetően tisztességtelenül, az uniós ágazati szabályozást is megsértve népszerűsíti a termékcsaládot, illetve az ahhoz kötődő „Challenge életmódváltó rendszert” - olvasható a GVH közleményében.

A Versenyhivatal gyanúja szerint a cég honlapja, közösségi oldalai, illetve a tulajdonos-ügyvezető Kasza Tibor közösségi oldalai jogsértő módon sugallják a termékekről, hogy azok alkalmasak lehetnek betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására (pl. „Csökkenti a szív és érrendszeri betegségeket, az érelmeszesedést és a daganatos megbetegedéseket”). Hasonlóan jogsértőek lehetnek a reklámok egyes, egészségre gyakorolt hatásokra vonatkozó állításai (pl. „Segít a fogyásban, és a súlytartásban is, megfelelő étrend mellett.”).  A cég emellett vélhetően megalapozatlan, megtévesztő információkat közöl egyes termékek összetételéről is (pl. „cukormentes”, „mindenmentes”).

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható - teszik hozzá.

Címlapfotó: Kasza Tibor Facebook-oldala

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.