Lerohadva várja a szombathelyi Sportbüfé és Motel, hogy történjen vele valami

Farkas Bazsi 2022-06-15 12:06:00
26 év után adta vissza a régi bérlő a létesítményt. Egyelőre nincsen pályázat a hasznosítására. 

Idén januárban, 26 év után adta vissza a bérlő a szombathelyi Sugár úti Sportbüfét és Motelt. Az egység még akkor vált a Falco szurkolók törzshelyévé, amikor a kosárlabda csapat otthona a “kiscsarnok” volt. A drukkerek találkozó helyének akkor is megmaradt a Gyula büféje, amikor a sárga-feketék átköltöztek az Aréna Savariába. Nem csak a hazai meccsek előtt és után hangolódtak illetve vezettek le a szurkolók, de az idegenbeli túrák is rendre innen indultak.

A büfé most üresen áll, láthatóan ráférne a felújítás. Információink szerint volt is érdeklődő az épület üzemeltetésére, ám pályáztatás nélkül nem jelölhet ki új üzemeltetőt az épület tulajdonosa a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit. Kft. Az intézmény weblapját átnézve nem találtunk pályázati kiírást, így az épület további sorsa után érdeklődve május 25-én emailt írtunk a Sportközpontnak. 

Mivel hetek múlva sem kaptunk választ, így a múlt héten telefonon kerestük Kovács Cecíliát a Kft. ügyvezetőjét. Kovács azt mondta foglalkozni fognak majd az üggyel, ám eddig nem kaptunk választ a témában.

Azért is kár, hogy a Sportmotel épülete fél éve üresen áll, mivel láthatóan komoly felújítás vagy átépítés szükséges ahhoz, hogy vendégeket tudjon fogadni. A napról napra dráguló építőanyagárak, valamint a bizonytalan euró árfolyam azonban azt vetíti előre, hogy egyre kevésbé lesz vonzó az épület egy befektetőnek. Ami pedig azt jelenti, hogy hasznosítás nélkül bevételtől esik el az önkormányzati cég. 

Kérdés az is, hogy ha januárban visszaadta az épületet a korábbi bérlő, és erről vélhetően a Sportközpont is tudott már előre, akkor miért nem gondoskodtak arról, hogy a motel működése folyamatos legyen. 

Reméljük az épület sorsa rövid időn belül rendeződni fog. 

Szólj hozzá!

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.