Több mint ezer éve nem volt ilyen: az összes bolygó látható lesz június végén a hajnali égbolton

Vágvölgyi Bálint 2022-06-08 17:46:43
Június 17-28. között érdemes nagyon figyelni.

Június 17-28. között a Naprendszer összes bolygója látható lesz a hajnali égbolton egymás után sorakozva. A ritka együttállásra legutóbb több mint ezer éve került sor.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló oldalán közzétett cikk szerint amennyiben június 17-28. között hajnalban, napkelte előtt a keleti égbolt felé fordulunk, a Naptól való távolságuk sorrendjében, öt fényes bolygó is feltűnik majd: egy sorban lesz látható a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz.

Ráadásként a folyamatosan fogyatkozó Hold végig is halad a bolygók mellett a napok múlásával, így minden egyes hajnalban más-más arcát mutatja a bolygósor.

Az említett bolygók mellett, további két bolygó, az Uránusz és a Neptunusz, valamint a Pluto, és a legfényesebb kisbolygó, a Vesta is beáll a sorba. Azonban ezek az égitestek kizárólag távcsővel pillanthatóak meg.

Ez a sor szinte egész júniusban látható, a Merkúr azonban csak a hó második felében csatlakozik a "bolygóvonathoz".

Mint írják, az együttállás meglehetősen lazának számít, a nyolc bolygó 105 fokos látószögű egyenes mentén sorakozik az égen. A Jupiter-Mars-páros 12 fokra, a Merkúr és a Vénusz 10 fokra lesznek egymástól. A bolygósor így szabad szemmel mutatja a legszebb látványt.

Aki szabad szemmel és binokulárral szeretné megfigyelni a bolygókat, érdemes még szinte teljes sötétségben, 3 óra körül elkezdenie. Ekkor a Neptunuszt és az Uránuszt is megtalálhatja még binokulárral. Az együttállás 3 óra 30-kor lesz a legszebb, ekkor a pitymallat már megvilágítja az eget. A cikk szerint azonban mindenképp érdemes 4 óráig várni, hogy a Merkúr is becsatlakozhasson.

A különleges égi jelenségre legutóbb 947-ben volt példa, és legközelebb 2492. áprilisában lesz lehetőség a megfigyelésére.

Szólj hozzá!

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.