Nem olyan meglepő: megszavazta a parlament a háborús veszélyhelyzetet

ugytudjuk.hu 2022-06-08 14:13:25
Novemberig biztos marad is ez az állapot.

Meghosszabbította a háborús veszélyhelyzeti intézkedéseket, azaz a különleges jogrendben alkotott szabályokat szerdán az Országgyűlés.

A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló jogszabályt - kivételes eljárásban - 116 igen szavazattal, 43 ellenvoks mellett fogadták el a képviselők a kormány kezdeményezésére, miután a kabinet veszélyhelyzetet hirdetett a szomszédos Ukrajnában dúló háború miatt.

A jogszabály célja, hogy minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon a menekülő emberek segítésére, valamint a felmerülő káros gazdasági hatások kivédése érdekében.

A törvény megerősíti azokat a kormányrendeleteteket, amelyeket eddig alkottak a konfliktust érintően. Az előterjesztő Varga Judit igazságügyi miniszter az indítvány parlamenti ismertetésekor elmondta, a javaslat elfogadásával az Országgyűlés arról dönt, hogy fenntarthatók-e a takarmány- és élelmiszerellátás biztonsága szempontjából stratégiai jelentőségű mezőgazdasági termékek kivitelével kapcsolatos intézkedések, a villamos energiával, a földgáz- és a távhőellátással kapcsolatos rendeletek. Arról is döntenek a képviselők, hogy fennmaradhatnak-e a hatósági árak, kiszélesíthető-e Széchenyi Pihenőkártya felhasználása és megfelelően biztosíthatók-e a humanitárius intézkedések - tette hozzá.

A kormány felhatalmazása a törvény hatályáig fennmarad, arról az Országgyűlésnek nem kell külön döntenie, azonban korábban is visszavonható. Ez utóbbi esetben a vonatkozó kormányrendeletek még 15 napig érvényesek. Az Országgyűlésnek lehetősége lesz arra, hogy csupán a kormány egyes intézkedéseit érintően vonja vissza a felhatalmazást.

A kormánynak a veszélyhelyzet fennállása alatt rendszeresen tájékoztatást kell adnia a megtett intézkedésekről. A jogszabály a kihirdetése napján 21 órakor lép hatályba, hatályvesztésének időpontja pedig 2022. november 1.

Szólj hozzá!

Letartóztatásban marad Matolcsy Győrgy

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.