Egyre több lakásbérlés kezdődik közjegyzői okirat aláírásával

Nagy Donát 2022-06-08 06:31:00
A bérbeadók próbálják elkerülni azt a helyzetet, amikor a bérlő semmit sem fizet, közben viszont a kilakoltatása évekig elhúzódik.

Egyre több bérbeadó szabja a beköltözés feltételéül a közjegyző előtt tett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot, az okirat segítségével ugyanis közvetlenül végrehajtást lehet indítani a nem fizető vagy kiköltözni nem akaró bérlővel szemben – tájékoztatta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara az MTI-t.

Magyarországon a népesség majdnem 9 százaléka, mintegy 850 ezer ember él bérelt ingatlanban, ami a 30 százalékos uniós átlagnál jóval alacsonyabb.

Előrejelzések szerint itthon is egyre többen választják a lakásbérlést az ingatlanárak évek óta tartó emelkedése miatt és ezzel párhuzamosan nőnek a bérleti díjak is.

Hozzátették: az elmúlt években a lakásukat vagy házukat bérbe adók közül egyre többen szabták a beköltözés feltételéül, hogy a bérlő közjegyzői okiratban, végrehajtás terhe mellett vállalja, hogy ha a szerződés megszűnik, kiköltözik az ingatlanból. Ennek fő oka, hogy mindig a bérbeadó viseli a nagyobb kockázatot, mivel a bérleti szerződés megkötésétől kezdve a bérlő van birtokon belül – írták.

Megjegyezték: a bérlőt megilleti az úgynevezett birtokvédelem, és őt csak a bérleti szerződés megszüntetésével lehet kimozdítani az ingatlanból. Ha a bérlő nem akar kiköltözni, akkor közjegyzői okirat hiányában ezt általában csak hosszú pereskedés árán lehet elérni.

A közleményben idézték Tóth Ádámot, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökét, aki szerint a legtöbben a kiköltözésről kérnek közjegyzői okiratba foglalt kötelezettségvállalást a bérlőtől. Azt is egyre többen tudják, hogy az okiratba bele lehet foglalni a bérleti díj, de olykor akár a rezsi, a közüzemi költségek és a lakáshasználati díj megfizetésére vonatkozó kötelezettségvállalást is, amelyek így szintén pereskedés nélkül, közvetlenül végrehajthatók.

A kamara adatai szerint tavaly 26 százalékkal több egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot tettek közjegyzőknél, mint 2020-ban, és a világjárvány előtti időszakhoz, 2019-hez képest is 20 százalékkal nőtt az ilyen nyilatkozatok száma.

Felhívták a figyelmet arra: míg a jogszabályok egyes időszakokban nem engedik a lakás kiürítését, addig az elmaradt bérleti díjra, rezsire és lakáshasználati díjra mindig kérhető végrehajtás, ha a bérlő közjegyző előtt vállalta ezek megfizetését.

Vagyis, ha a bérlőnek van jövedelme vagy egyéb vagyona, abból érvényesíteni lehet a tartozás megfizetését, függetlenül attól, hogy nem lehet kiköltöztetni az ingatlanból – írták.

A MOKK arra is felhívta a figyelmet, hogy a tapasztalatok szerint az elmaradt díjak és költségek behajtására vagy a bérlő kiköltözésének kikényszerítésére ritkán kerül sor, a közjegyzői okirat megléte ugyanis önmagában növeli a fizetési és teljesítési hajlandóságot. Ezt jól mutatja, hogy tavaly az összes közjegyzői okirat – beleértve a nemcsak bérleti jogviszonnyal kapcsolatosakat is – mindössze 5 százalékánál indult végrehajtási eljárás, ami a 2019-es arány fele – jegyezték meg.

A közlemény szerint a közjegyzői okirat megléte nemcsak a bérbeadót, hanem a bérlőt is védi, hiszen például nem követelhetnek tőle magasabb bérleti díjat a szerződésben foglaltnál. Az okirat elkészítésekor a közjegyző részrehajlás nélkül, pártatlanul jár el, egyik felet sem képviseli – emelték ki.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.