Végre! Minden telefonon USB-C töltőaljzat lesz, az iPhone-on is!

Nagy Donát 2022-06-07 15:30:55
Az összes tölthető eszköznek búcsút kell intenie a micro-USB-nek, a vásárlók pedig maguk dönthetik majd el, kérnek-e egyáltalán töltőt.

Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói ideiglenes megállapodást kötöttek arról, hogy 2024-től a kis- és közepes méretű hordozható elektronikus eszközök legtöbbje csak az USB Type-C típusú töltővel lesz árusítható az Európai Unióban, írja a HWSW szakportál.

Az új szabályok értelmében a vezetékes kábelen keresztül tölthető okostelefonokat, táblagépeket, e-olvasókat, tölthető fülhallgatókat, digitális fényképezőgépeket, kézi videójáték-konzolokat és hordozható hangszórókat gyártótól függetlenül USB-C porttal kell felszerelni.

Ezt nyilván nem egyik napról a másikra kell teljesíteni, a hatálybelépés után a gyártók 40 hónapot kapnak rá, hogy átalakítsák a laptopokat és teljesítsék a szükséges előírásokat.

A tájékoztatás szerint a gyártóknak biztosítaniuk kell azt is, hogy a vásárlók döntsék el: az új elektronikus berendezéseket töltőeszközzel vagy anélkül kívánják megvásárolni.

A jogszabályt idén még hivatalosan is jóvá kell hagynia az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, ami már inkább formalitás lesz, írják. Az új szabályok nem vonatkoznak majd a korábban forgalomba hozott termékekre.

Fotó: Pixabay

A cikk szerint az intézkedés célja egyrészt a fogyasztók életének megkönnyítése, akiknek nem kell különböző kábeleket használniuk a mobilok, táblagépek, vagy fényképezők feltöltéséhez: a jövőben egyetlen eszközre lesz szükségük a hordozható elektronikus eszköz legtöbbje töltéséhez, a töltők pedig alkalmazhatók lesznek új berendezések vásárlása esetén is.

A másik cél a pazarlás csökkentése, mivel az okostelefonok töltői évente 11 ezer tonnánál is több elektronikus hulladékot termelnek. 

Kiemelik, hogy a döntés legnagyobb hatással a teljesen egyedi töltőcsatlakozó-szabványt használó Apple-re lehet. Bár a cupertinói cég újabb notebookjain és táblagépein már egyaránt USB-C csatlakozó van, az iPhone-okat továbbra is a 2012-ben debütált Lightning porttal szereli fel.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.