Ungár Péter: növelni és inflációkövetővé kell tenni kell a közalkalmazotti béreket

ugytudjuk.hu 2022-06-07 15:00:35
Az LMP frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az állami szférában dolgozóknak jelenleg kevesebbre futja a fizetésükből, mint egy éve.

Az LMP szerint egységesíteni kell a közalkalmazotti bértáblát és emelni kell a béreket, ezen kívül inflációkövetővé kell tenni azokat.

Ungár Péter frakcióvezető keddi, budapesti sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy az állami szférában dolgozóknak jelenleg kevesebbre futja a fizetésükből, mint egy éve. Bár az egyes szektorokban voltak emelések, azt mind elvitte az infláció. Mára a közalkalmazottak a legrosszabbul fizetett munkavállalók.

A politikus példákat is sorolt: egy kezdő pedagógus mindössze 40 százalékát kapja egy árufeltöltő bérének.

Az állam, mint munkaadó még arra sem képes, hogy a bérek vásárlóerejét megőrizze - jelentette ki.

Ungár Péter kérdést kapott Niedermüller Péter DK-s politikus kijelentéséről, miszerint a határon túli magyarok Trianonnak is köszönhetően ma jobban élnek Romániában, Szlovákiában, és a többi környező országban, mint mi itthon Magyarországon.

Az LMP frakcióvezetője arra kérte a VII. kerületi polgármestert, hogy inkább "foglalkozzon a kerület ügyeivel és a világmegfejtéseit tartsa meg magának", ugyanis nem ez az első megszólalása, amivel csak a konfliktust tudja generálni.

A magyar-angol futballmeccsen történtekről kijelentette: a britekben lehet egy jogos bűntudat azért, mert a jelenleg harmadik világnak nevezett földrészek "hátán gazdagodtak meg", de tudatosítani kellene bennük, hogy Közép-Európának ehhez a fajta imperializmushoz nincs köze. A bűntudat miatti gesztusokkal kapcsolatban feltette a kérdést: vajon Szenegálban, ahol azért ilyen szegények, mert Nagy-Britanniában gazdagon élnek, segít-e bárkinek, ha a futballisták letérdelnek.

Szólj hozzá!

Győri az ország idei második legjobb közutas gépkezelője

Benis Martin így is ott lesz a nemzetközi megmérettetésen.

4 milliárd 400 millió forintból újulnak meg az utak Győrben

Több városrészben, egymással párhuzamosan folyik a munka. 

Állami kitüntetést vehetett át Benke Éva

Az egykori szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola docense magas színvonalú munkáját ismerték el.

Kiszínezhető tornazsákot és tanszercsomagot kapnak az elsősök Győrben

A város idén saját költségvetéséből 8 millió forintot különített el erre a célra.

Egyedi matricakészítés prémiumminőségben

Egy gondosan megtervezett és kiváló minőségben elkészített matrica nem pusztán információt nyújt, hanem egyedi márkaélményt is kínál.

Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Ágh Ernőt

Szent Kvirin emlékének ápolásában vállalt szerepe miatt részesül elismerésben a szombathelyi önkormányzati képviselő.

Szombaton Szombathelyre érkezhet Magyar Péter

Az biztos, hogy Vas megyét célozza meg.

Ritka égi jelenség lesz megfigyelhető szerda hajnalban

Három bolygó, a Hold és több fényes csillag, valamint csillaghalmaz kerül közel egymáshoz augusztus 20-án hajnalban.

50 millió forintba kerülne Ondódra egy új ravatalozó, ennyi pénze azonban egész évre nincs a falunak

A veszélyessé vált épületet a hétvégén társadalmi munkában bontják el. A téglákat lepucolják és az iskolában hasznosítják újra.

Lemondott Vígh Ferenc a Haladás vezetőedzői posztjáról

Az új szakmai stáb kialakításáig a csapat edzéseit Simon Ádám sportigazgató, szakmai vezető irányítja.

Vállon szúrta a kalauzt egy férfi Győrben, mert leszállította a vonatról

Nem volt jegye, balhézott, majd elővett egy éles tárgyat és szúrt. 

A tiszta otthon belső rendezettséget is ad!

Sokan hajlamosak a takarítást szükséges rossznak, kötelező rutinnak tekinteni, amit minél hamarabb le kell tudni.