Koponyák üres szemgödrei bámulnak ránk a győri Rómer Flóris Múzeumban

Papp László Tamás 2022-06-06 19:02:00
A nyár folyamán megnézheted a régészeti kiállításon a feltárt csontvázakat, és a belőlünk rekonstruált testeket.

Sírhalomtól a halomsírig címmel nyílt kiállítás a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban a Kisalföld bronz-, és vaskori temetkezéseiből.

Fotó: Papp László Tamás

Melyet Székely Zoltán múzeumigazgató nyitott meg, a kiállítást összeállító csapattal együtt.

Fotó: Papp László Tamás

Keltett némi derültséget az egyik előadó nyelvbotlása, (Bogár László kedvenc szavajárását idézve: Mégis mozog a Freud!) aki halomsír helyett hatalomsírt mondott. Hát igen: a régészet egyik örök érvényű tanulsága, hogy előbb-utóbb minden hatalom sírba kerül. A tárlókban ott feküdtek az ásatások során feltárt csontvázak, melyek alapján rekonstruálni is próbálták az oda temetettek nemét, korát, társadalmi helyzetét.

Fotó: Papp László Tamás

Egyikük például harcos volt, katona, akit a fegyvereivel együtt helyeztek végső nyugalomra.

Fotó: Papp László Tamás

De találtak olyan sírt is, amelyben gyermek feküdt...

Fotó: Papp László Tamás

...akinek csontjait szintén megnézhettük...

Fotó: Papp László Tamás

Illetve női csontvázat...

Fotó: Papp László Tamás

...melyből próbálták az elhunyt kinézetét is rekonstruálni.

Fotó: Papp László Tamás

A kor tárgyi kultúrája...

Fotó: Papp László Tamás

...valamint kelta hitvilága is feltárul a kiállításon.

Fotó: Papp László Tamás

Mely egészen augusztus 28-ig megtekinthető.

Szólj hozzá!

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.