Ukrán légierő: rakétákat lőttek ki Kijevre az orosz erők a Kaszpi-tengerről

Fehér Buda 2022-06-05 19:00:09
Hetek óta ez az első orosz légicsapás a főváros ellen.

Rakétákat indítottak az orosz erők vasárnap reggel az ukrán főváros, Kijev ellen - közölte vasárnap az ukrán légierő parancsnoksága a hivatalos Facebook-oldalán. A beszámolóban azt írták, hogy helyi idő szerint körülbelül reggel hat órakor az ukrán légvédelmi rakétaerők egységének katonái észlelték a rakétákat, rájuk lőttek, egyet megsemmisítettek. Az előzetes adatok szerint az orosz csapatok Tu-95-ös repülőgépekről indították a rakétákat a Kaszpi-tengerről.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy kora reggel Kijevben öt, nagy erejű robbanás történt a Dnyeper (Dnyipro) folyó bal partján. Vitalij Klicsko, a főváros polgármestere közölte, hogy az orosz erők rakétatámadásokat hajtottak végre infrastrukturális létesítmények ellen Kijevben, a központtól távol eső két kerületben. A Telegram üzenetküldő alkalmazáson Klicsko rámutatott arra, hogy hetek óta ez az első orosz légicsapás a főváros ellen. Később Olekszandr Kamisin, az ukrán állami vasúttársaság igazgatótanácsának elnöke, szintén a Telegram üzenetküldő alkalmazáson megerősítette, hogy négy rakéta csapódott be a bal parton, a Kijev darnicjai kerületében lévő egyik vagonjavító üzembe, hozzátéve, hogy az orosz információkkal ellentétben ott nincsenek harckocsik.

Ugyancsak vasárnap kora reggel az orosz erők masszív rakétatámadást hajtottak végre a dél-ukrajnai Mikolajiv megye ellen is - számolt be az ukrán légierő déli parancsnoksága. A közlemény szerint az ukrán erők megsemmisítettek két orosz robotrepülőgépet, amelyet támadó repülőgépek lőttek ki. Károkról, áldozatokról egyelőre nem érkezett hír. Az ukrán parancsnokság ugyanakkor arra figyelmeztette a térségben élőket, hogy fennáll az újabb támadások veszélye, ezért arra kérték őket, hogy tartsák magukat a biztonsági előírásokhoz, és vegyék komolyan a légiriadókat.

Az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat a Telegramon közölte, hogy egy Kalibr típusúra hasonlító orosz rakéta kritikusan alacsonyan repült el a dél-ukrajnai atomerőmű felett, amivel veszélybe sodorta a nukleáris biztonságot. "Oroszország továbbra is fenyegeti az ukrán atomerőművek nukleáris biztonságát, és új atomkatasztrófával az egész világot. Az oroszok még mindig nem értik, hogy a rakéta legkisebb darabja is, amely működő atomreaktorra zuhanhat, radioaktív szivárgást okozhat" - emelte ki a vállalat.

Valentin Reznyicsenko, a keleti országrészben lévő Dnyipropetrovszk megye kormányzója arról adott hírt, hogy a régiót orosz tüzérségi támadás érte. Két faluban lakóházakban keletkeztek károk, személyi sérülésről egyelőre nincs információjuk. Az ukrán szárazföldi erők 45-ös tüzérségi dandárja eközben a Facebookon arról számolt be, hogy lőszereket, haditechnikai eszközöket és üzemanyagot tároló orosz raktárt semmisítettek meg Ukrajna területén. A közlemény szerint a raktárban tárolt üzemanyag és lőszerek egész éjjel folyamatosan robbantak. Az ukrán hadsereg még nem hozta nyilvánosságra, hogy ez pontosan hol és mikor történt, de az Ukrajinszka Pravda saját forrrásból származó értesülése szerint az orosz raktárt június 3-án Zaporizzsja környékén semmisítették meg, írja az MTI.

Szerhij Hajdaj, Luhanszk megyei kormányzó arról adott hírt, hogy az ukrán katonáknak, rendőröknek és katasztrófa-elhárítóknak közös erővel előzetes bejelentés nélkül, titokban sikerült kimenekíteniük 66 embert, köztük hat gyermeket az orosz erők által ostromlott Liszicsanszkból. A városban maradt civileket továbbra is arra kéri, hogy maradjanak az óvóhelyeken, mert az ágyúzások hevessége nem csökken.

Az Ukrajinszka Pravda az önkényesen kikiáltott szakadár donyecki "népköztársaság" főügyészségére hivatkozva közölte, hogy a szakadár fegyveresek elraboltak és ítélkezni készülnek három külföldi állampolgár fölött, akire akár halálbüntetést is kiszabhatnak. Két brit és egy marokkói állampolgárról van szó, akit az oroszok azzal vádolnak, hogy "jutalom fejében részt vett Ukrajna fegyveres agressziójában, amely arra irányul, hogy átvegye a hatalmat" a donyecki szakadár entitás fölött. A szakadárok előre jelezték, hogy a foglyok akár halálbüntetést is kaphatnak. Az ukrán hírportál rámutatott, hogy a nemzetközi jog szerint a külföldiek fogva tartása emberrablásnak minősül, és fölöttük a szakadár terület "bíróságának" nincs joghatósága. A foglyok kivégzése pedig háborús bűnnek minősül, amelynek nincs elévülési ideje.

Szólj hozzá!

Ismert kockázatok, elmaradt döntések – így maradt energiafüggő Magyarország

Szakértő szerint a rövid távú előnyök felülírták a stratégiai gondolkodást, miközben a kitettség alig csökkent.

Ma már az egyéni igényeink szerint választhatunk kontaktlencsét

A kontaktlencsék az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül.

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal.