Győr-Vipers döntő lesz vasárnap

Pintér Bence 2022-06-04 20:34:00
A Győri Audi ETO KC után Tomori Zsuzsanna csapata, a címvédő Vipers Kristiansand jutott döntőbe a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

A Győri Audi ETO KC után Tomori Zsuzsanna csapata, a címvédő Vipers Kristiansand jutott döntőbe a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel 33-27-re legyőzte a Metz HB csapatát a szombati elődöntőben, a budapesti négyes döntő első játéknapján.

Az MTI-nek értékelve Tomori elmondta: az első 15 percben fegyelmezettek voltak, jól működött a védekezésük. Ezt követően viszont türelmetlenné válva megnyitották a falat, ezt pedig a Metz játékosai egy az egy ellen többször ki is tudták használni, így az ötgólos különbséget ledolgozva a szünetben a rivális vezetett. A második félidőre – mint arra Tomori rámutatott – taktikát váltva középen tömörítette játékát a Kristiansand, Lunde pedig sorra mutatta be a védéseket ziccereknél.

„A Győr ellen viszont nem engedhetünk el tizenöt percet, az első pillanattól fókuszálni kell. Két nagyon taktikus és rutinos csapat fog játszani, bízom benne, hogy nagyon jó meccs lesz, dőljön el a végén, hogy ki a jobb”

– fogalmazott a 34 esztendős védekező-specialista, aki háromszor nyert BL-t a Győr színeiben. Kiemelte egyúttal a fantasztikus hangulatot és a magas nézőszámot is.

„A holnapi mérkőzés a győri játékosoknak és nekünk is öröm, mindenkinek csak élveznie kell, hiszen mindkét csapat nyert azzal, hogy bejutott a döntőbe” – emelte ki Tomori, aki előzetesen erre a párosításra számított a fináléban.

A vasárnapi Győr-Vipers finálé egyik pikantériája, hogy február 19-én, a csoportkör utolsó fordulójában éppen Kristiansandban (30-29) szakadt meg az ETO rekordot jelentő, hetven mérkőzésből álló veretlenségi sorozata, amely során 2018 januárjától kezdve 62 győzelem és nyolc döntetlen volt a csapat mutatója. A magyar és a norvég együttes ötször találkozott egymással a BL-ben, a mérleg négy győri és egy Vipers-siker.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.