Natura 2000-es területen üzemel az újbudai Duna-parton egy betongyár

Papp László Tamás 2022-06-03 16:46:00
Erről a terület momentumos országgyűlési képviselője, Orosz Anna számolt be.

Orosz Anna, Újbuda momentumos parlamenti képviselője, a Facebook oldalán számolt be róla, hogy az állam tulajdonában álló, Natura 2000-es védettséget élvező Duna-parti telken gyártanak betont Újbudán.

„Az ügyben megkerestem az illetékes hatóságokat, a területért felelős minisztereket és vízügyi igazgatóságot is. Az újbudai Duna-part az egyik legértékesebb természeti kincse kerületünknek. A Galvani utca Duna felőli végén olyan ipari tevékenységet folytatnak, amely nem méltó a Duna-parthoz." – írta bejegyzésében Orosz.

Fotó: Orosz Anna Facebook-oldala

A Momentum politikusa arról is beszámolt, hogy a cég nem kért és nem is kapott engedélyt a beton gyártására, ennek ellenére mégis folynak a munkálatok.

„Natura 2000-es védettségű területen eleve kizárt, hogy ilyet lehetne tenni.

Eljárni azonban csak a kormány és a fennhatósága alá tartozó hivatalok tudnak.”

„Miután számunkra kiemelten fontos a környezetünk védelme, az ügy kapcsán levélben kerestem fel az illetékes hatóságokat, a Pest Megyei Kormányhivatalt és annak környezetvédelmi főosztályát. Tájékoztatást kértem tőlük és a szükséges eljárás lefolytatását, amennyiben törvény- vagy szabálysértés történt. Ezen kívül a két illetékes miniszternek, Palkovics Lászlónak és Nagy Istvánnak is levelet írtam, hogy felhívjam a figyelmüket a veszélyre, és arra kértem őket is, intézkedjenek a kiemelt jelentőségű természetvédelmi terület, az újbudai Duna-part védelmében. Végül, de nem utolsó sorban a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságot is felkerestem írásban, hogy megtudjam, kapott-e a cég engedélyt a terület használatára, ha igen, miképp lehetséges ez?" – mondta az üggyel kapcsolatban a Momentum képviselője.

Orosz Anna hozzátette, bízik benne, hogy a felelős emberek megteszik a szükséges lépéseket és hamarosan újra a természeté lehet a terület. továbbá bármilyen fejleményről azonnal beszámol.

Címlapkép: Orosz Anna Facebook-oldala

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.