Segítséget kértek Rapport Richárdnak a kormánytól februárban, de elhajtották őket

Farkas Bazsi 2022-05-28 12:09:06
A Párbeszéd képviselője, Szabó Tímea próbált kilincselni az EMMI-nél, sikertelenül. Azt írta, most újra megpróbálja a honvédelmi tárcánál, ahová a sport került az új kormányban.

„Februárban személyesen kértem a magyar kormányt, hogy támogassa Rapport Richárd sakkozót, aki jelezte: anyagi gondjai megnehezítik a további versenyzését. Az EMMI – kimaxolva a válaszadási határidőt – egy semmitmondó válaszban közölte: nincs ilyen szándéka”

– írta közösségi oldalán a Párbeszéd képviselője, Szabó Tímea, számol be róla az Azonnali.hu.

Mint ismert, a világranglista ötödik helyén álló szombathelyi sakkozó pénteken jelezte: azzal a kérelemmel fordult a Román Sakkszövetséghez, hogy a jövőben román színekben szerepelhessen, mivel egy román szponzor támogatná, a magyar szövetségtől pedig semmilyen támogatást nem kapott.

A románok jelezték, hogy nyitottak a kérelemre, míg a Magyar Sakkszövetség azt nyilatkozta, hogy Rapport Richárd még nincs 35 éves, ezért nem jogosult sportolói életjáradékra, egyébként pedig mindent meg fognak tenni, hogy megakadályozzák az országváltást Rapport Richárd számára.

Szabó Tímea szerint a sakkozó év elején jelezte, hogy a játék már „nem öröm számára, mivel ahhoz, hogy a pénzdíjakból meg tudjon élni, olyan eredménykényszerben kell játszania, amely ettől az örömtől megfosztja”.

Rapport Richárd esete „pont beleillik abba a kormányzati sportkoncepcióba, amely százmilliárdokat költ üres stadionokra, viszont nullát a tehetséges magyar sportolókra, mert ugye abból nem lehet lopni. Lehet, hogy ha Rapport a százhuszonhétezredik magyar focista lenne, akkor kapna a kormánytól támogatást. Sakkvilágbajnokként meg kuncsorogjon csak”

– fogalmazott.

Az írásbeli kérdést egyébként itt, Rétvári Bence EMMI államtitkár válaszát itt lehet elolvasni.

A politikus most a Honvédelmi Minisztériumhoz fordult az ügyben, az új kormányban ugyanis a megszűnő EMMI-től ide került a sport.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.