Megszólaltak a szakértők a kunhegyesi fideszes polgármester 18 éves feleségének korábbi terhességéről

Papp László Tamás 2022-05-25 14:48:00
A szociálpszichológus szerint az ilyen fiatal lányok a bizonytalanság, a lecsúszás elől inkább belemenekülnek egy házasságba.

A Blikk által idézett Majoros Márta szociálpszichológus szerint a hírekből egyértelműen kiderült, hogy a fiatal feleség korábban szexuális abúzus áldozata lett, hiszen gyerekként ejtették teherbe, nagyjából hetedik osztályos korában.

A Blikk elsőként írta meg, hogy a 78 éves Szabó András, fideszes polgármester (aki címlapképünkön Fazekas Sándor akkori miniszterrel helyez el 2015-ben időkapszulát) feleségül vett egy nála 60 évvel fiatalabb, helybéli lányt. Az ara épp csak betöltötte 18. életévét, van egy 4 éves kisfia, a kunhegyesiek úgy tudják, egy harmincas éveiben járó férfitól, a lány 13 éves volt a gyermek a fogantatásakor.

A fotón Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Kállai Mária kormánymegbízott, Kovács Sándor a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, Szabó András, Kunhegyes polgármestere és Páldiné Ágoston Lívia, a Kunhegyesi Járási Hivatal vezetője.

Fotó: Kormanyhivatal.hu

A különös házasság kapcsán Vásárhelyi Mária, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársa, és Majoros Márta szociálpszichológus is egy súlyos társadalmi problémára hívta fel a figyelmet. Vásárhelyi a Facebook-oldalán így fogalmazott:

„Amikor ez a kisgyerek megfogant, akkor a lány 13 éves volt. Ez bűncselekmény, amit üldözni kellene. 4 év alatt senkinek nem jutott eszébe, hogy itt valami nagyon nincsen rendben? Hogy itt erőszakot követtek el egy gyerekkel, szemben, majd cserben hagyták! Mit tett a gyámhatóság, a gyermekvédelem, a családsegítő?”

Majoros Márta pedig a Népszavának azt nyilatkozta, a hírekből egyértelműen kiderült, hogy a fiatal feleség korábban szexuális abúzus áldozata lett, hiszen gyerekként ejtették teherbe, nagyjából hetedik osztályos korában.

„A mostani házasságkötés elvileg magánügy, törvényes, hiszen két felnőttkorú ember kötötte, de ha mögé nézünk, levonhatunk néhány, a mai társadalmunkra jellemző attitűdöt.”

Majoros kiemeli, hogy az ilyen fiatal lányok a bizonytalanság, a lecsúszás veszélye, a reménytelennek tűnő munkavállalási és lakhatási lehetőségek elől inkább belemenekülnek egy házasságba, ami egzisztenciális biztonságot adhat nekik. A gyermekét egyedül nevelő lányanyák ráadásul ma Magyarországon a leginkább veszélyeztetett társadalmi csoportba tartoznak.

Címlapkép: kormanyhivatal.hu

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.