Barnamacit láttak Acsa és Püspökhatvan között

Papp László Tamás 2022-05-25 16:43:00
A Pilisi Parkerdő vadkamerákat helyezett ki a medve figyelésére. Ha élőben látjuk, inkább kerüljük vele a szemkontaktust.

Május 25-én Acsa és Püspökhatvan között egy magányosan kóborló barnamedvéről érkezett lakossági bejelentés az Acsai Közös Önkormányzati Hivatalhoz. Az Önkormányzat értesítette a Pilisi Parkerdőt a történtekről, a vizsgálat pedig igazolta, hogy valóban medve járt a térségben. A medve mozgásának nyomon követése érdekében a Pilisi Parkerdő Zrt. – egyeztetve a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságával – vadkamerákat helyez ki

– írja közleményében a Pilisi Parkerdő.

A területért felelős hivatásos vadászok és a természetvédelmi őrszolgálat munkatársai naponta, rendszeresen ellenőrzik az érintett körzetet.

Május 25-én, reggel, háromnegyed kilenckor jelezte az Acsai Közös Önkormányzati Hivatalnál egy autós, hogy medvét látott áthaladni az Acsa és Püspökhatvan közötti közúton. Az önkormányzat bejelentését követően a Pilisi Parkerdő szakemberei a helyszínre siettek, ahol a medve jelenlétének egyértelmű nyomait rögzítették, amiről haladéktalanul értesítették a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársait.

Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.

A két szervezet szakemberei közösen folytatják a terület átvizsgálását. Az állat mozgásának nyomon követése és tartózkodási helyének pontos meghatározása érdekében a Pilisi Parkerdő folyamatos, 24 órás, valós idejű megfigyelést biztosító vadkamerákat helyezett ki

– fogalmaznak.

A Pilisi Parkerdő és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának szakemberei azt javasolják, hogy

a kirándulók jelenleg kerüljék el az Acsa és Püspökhatvan környéki erdőségeket.

Miközben a fokozottan védett fajok jelenléte természetvédelmi szempontból előnyös, hiszen elősegítik és támogatják az erdei ökoszisztéma természetes folyamatait, ugyanakkor az ember-természet konfliktusmentes kapcsolata, a házi- és haszonállatok védelme érdekében alapvető fontosságú feladat a ragadozók előfordulási helyeinek pontos ismerete. A Gödöllői Erdészet területén telepített vadkamerák folyamatos, 24 órás megfigyelési adatai, valamint a hivatásos vadászok és természetvédelmi őrök rendszeres ellenőrzései is ezt a célt szolgálják

– írják ugyanott. 

Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.

A vadon élő állatok az erdő természetes részei. Ám ha túrájuk, sétájuk során mégis találkoznánk a medvével, a közlemény a következő viselkedési szabályok betartását javasolja:

-    A medve alapvetően békés természetű és csak nagyon ritka esetben kerül sor az emberrel való konfliktusra. Amennyiben medvét látunk, ne közelítsünk hozzá, legyen bármilyen korú az állat (a bocsok megközelítése leggyakrabban az anyaállattal való találkozást is magával vonja).
-    Ne tegyünk hirtelen mozdulatot, kerüljük a szemkontaktust és lassan, hátrálva távolodjunk el a helyszínről.
-    Ha olyan területen járunk, ahol medve is előfordulhat, érdemes nappal, társaságban és beszélgetve közlekedni, a zajt a legtöbb esetben elkerülik az állatok. Az erdőben való sátrazáskor az élelmiszereket mindig a tábortól távolabb eső fára függesszük fel, kerüljük az erős illatú élelmiszereket és a maradékot mindig szagmentesen csomagoljuk el.

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság - Pilisi Parkerdő Zrt.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.