Különleges meteorkitörés várható május utolsó napján

ugytudjuk.hu 2022-05-24 19:15:00
Persze csak akkor, ha a csillagászati előrejelzések beválnak.

Különleges hullócsillag-kitörésben gyönyörködhetünk május 31-én, ha a csillagászati előrejelzések beválnak - közölte kedden a Svábhegyi Csillagvizsgáló, amelynek tájékoztatása szerint magyar csillagászok Texasban követik a kitörés csúcsát, és a Facebookon is bejelentkeznek.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a 73P/Schwassmann-Wachmann nevű üstökös darabjaira hullott, és a széteső üstökösből kilökődött porfelhő érheti utol a Földet május 31-én. Ez esetben látványos és igen sűrű hullócsillag-kitörésben lehet majd gyönyörködni.

A különböző előrejelzések alapján a kitörés csúcsa magyar idő szerint május 31-én 06:55-kor, 7:04-kor vagy 7:17-kor következik be. Ez azt jelenti, hogy a kelő Nap fénye miatt Magyarországról a csúcsot nem lehet majd látni, de a felszálló ágat meg lehet figyelni. Hajnali 3 óra körül nyugat felé érdemes kémlelni az eget.

A kitörés maximumának megfigyelésére magyar csillagászati expedíció indul a Texas államban található, kiváló asztroklímájú McDonald Obszervatóriumba. Az expedíción részt vesz Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója, Sárneczky Krisztián, az év első üstökösének felfedezője, valamint Igaz Antal, a Carl Zeiss Technika Kft. cégvezetője, a meteorkamerák felelőse.

A magyar csillagászok május 31-én 14:00 órakor jelentkeznek be a Facebookon, ahol a tervek szerint bemutatják a kitörés csúcsáról készült felvételeiket is. Az eseményt a https://fb.me/e/3504iUP4y linken lehet követni. A Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján részletes blogbejegyzésben is bemutatják a különleges hullócsillag-kitörést.

A közleményben felidézik, hogy 1995-ben a 73P/Schwassmann-Wachmann-üstökös fényessége hatszázszorosára nőtt, miközben 4 nagyobb darabra esett szét. A később 68 részre porladó üstökös maradványából létrejött a Tau Herculidák meteorraj, melynek egy porfelhője ütközik most a Földdel a számítások szerint.

Ahhoz, hogy a meteorkitörés megvalósulhasson, három kitételnek kell egyszerre teljesülnie. Egyrészt, hogy legyen elég por, ami leszakadt az üstökösről. A csillagászok megfigyelése szerint ebből nincs hiány. Másrészt a szétesés során a porból elegendő mennyiségnek kell a megfelelő szögben szétrepülnie. Emellett a pornak megfelelő sebességgel kell leválnia az üstökösről.

Mint írják, az adatok és a számítások alapján reális esély van rá, hogy mindhárom feltétel teljesül, és óránként 100-10 ezer hullócsillag is látható lesz. De az is előfordulhat, hogy a látványos meteorhullás elmarad, mert nem teljesül valamelyik kritérium.

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.