A Fekete-tengeren eszkalálódhat az orosz-ukrán háború

Vágvölgyi Bálint 2022-05-24 18:30:23
Egy egyelőre litván-brit kezdeményezés, amihez hamarosan Egyiptom is csatlakozhat, akár erővel is kikényszerítené, hogy az odesszai kikötőből megindulhassanak a gabonával megrakott ukrán teherhajók.

Londonban tárgyalt a litván külügyminiszter és a megbeszéléseken a Times szerint egy olyan téma is felmerült, ami könnyen új szintre emelheti az Ukrajnában folyó háborút.

Gabrielius Landsbergis és Liz Truss ugyanis többek között arról egyeztetett, hogy

hadihajókat küldenek a Fekete-tengerre annak érdekében, hogy fegyverrel törjék fel az Odessza köré húzott orosz tengeri blokádot. 

A kezdeményezéshez várják más országok csatlakozását is.

Az orosz hadihajók már az agresszió legelejétől megjelentek a fontos ukrán kikötő térségében és azóta Ukrajnából egyetlen kereskedelmi hajó sem tudott kifutni, így teljesen leállt az ország gabonaexportja.

Ez nem csak Ukrajnát érinti katasztrofálisan gazdasági szempontból, de

globális élelmiszerválsághoz is vezethet, 

hiszen az ukrán (és egyébként az orosz) gabona hiánya az egész világon megemelte az élelmiszerek árát, emiatt már több importőr országban is komoly társadalmi feszültségek alakultak ki.

A Times szerint éppen ennek köszönhetően valószínűleg Egyiptom is csatlakozni fog a koalícióhoz, de más NATO-tagállamok csatlakozása is elképzelhető.

Csakhogy a Boszporusz hajóforgalmát is szabályozó Montreux-i egyezmény értelmében a Fekete-tengerrel nem határos országok hadihajói maximum 30 napig tartózkodhatnak a tengeren, háború esetén pedig Törökország lezárhatja a szorost – mint ahogy ezt meg is tette, ezért nem tudnak például az orosz gabonaszállítók sem kihajózni, vagy ezért nem jut segítséghez máshonnan az amúgy gyatrán teljesítő orosz Fekete-tengeri flotta.

Emiatt a nemzetközi jog szerint egyedül Törökország küldhetne hadihajókat a blokád feltörésére, 

de ezt Recep Tayyip Erdogan elnök mindmáig nem merte megkockáztatni, pedig számos török hajó éppen így „beragadt” a Fekete vagy az Azovi-tengerre a háború miatt.

(via Azonnali)

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.