A Kézilabda Szövetség jóváhagyta a szombathelyi kézilabda-csarnok tervezési pályázatát

Papp László Tamás 2022-05-21 10:16:27
Ha a tervek is jóváhagyásra kerülnek, akkor elkezdődhet a kivitelezés is.

Igazán örömteli hírekről tájékoztathatjuk szurkolóinkat, közösségünket: a Magyar Kézilabda Szövetség a napokban jóváhagyta a kézilabda-csarnok tervezésre vonatkozó TAO-s beadványunkat, pályázatunkat

– közli a szombathelyikezilabda.hu

Fotó: szombathelyikezilabda.hu

Mindezzel egy újabb nagy lépést tettünk álmaink otthonának megvalósításához, hiszen a tervezéssel hivatalosan is elindulhat a munka érdemi része. Ha pedig a tervek is jóváhagyásra kerülnek, akkor elkezdődhet a kivitelezés is. A csarnok projektünk mellett teljes vállszélességgel kiálló tiszteletbeli elnökünk, Dr. Hende Csaba további részleteket is elárult.

– írják ugyanitt.

„A Magyar Kézilabda Szövetségtől kijött a jóváhagyó határozat, így a kézilabda-csarnokhoz tervezéséhez szükséges költségek TAO-forrásból kerülhetnek biztosításra. Ezzel teljesítettük az első feladatot és megtettük az újabb nagy lépést álmaink megvalósításához. A következő feladatunk a TAO-s támogatók bevonása és akkor utána elkezdődhet a tervezés, hogy céljainkat elérve minél előbb felépüljön Szombathely kézilabda-csarnoka” – mondta Hende Csaba.

Fotó: szombathelyikezilabda.hu

Köszönjük a Magyar Kézilabda Szövetségnek, hogy jóváhagyta a csarnok-tervezésre vonatkozó pályázatunkat és természetesen köszönettel tartozunk Szombathely városának, hiszen a telek biztosításával minden akadály elhárult a pályázat beadása előtt

– teszik hozzá a közleményben.

Ha így van, az valóban örömteli, hiszen korábban még jóval bizonytalanabb volt a helyzet. A kancelláriaminiszter, amikor erről kérdeztük április 21-én, még semmi konkrétumot nem tudott mondani. 

Idén márciusban jelentette be Kocsis Máté, a Kézilabda Szövetség elnöke, Pődör Zoltán, a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia elnöke és Hende Csaba, az egyesület társadalmi elnöke, hogy hamarosan edzőcsarnok épül a kézilabdásoknak Szombathelyen.

Még látványtervet is bemutattak a leendő létesítményről, arról viszont nem beszéltek, hogy mekkora összegből, milyen forrásból és mikor készülhet el a létesítmény

– írtuk akkor.

Fotó: szombathelyikezilabda.hu

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter akkor a válaszában azt mondta, hogy csak és kizárólag a kormányzati forrásból valósulhat meg az épület. Ennek forrásigényét csak azután tudják majd felmérni, ha már elkészültek a koncepciós és kiviteli tervek és kiírták a közbeszerzést. Azzal kapcsolatban, hogy a bejelentett munkacsarnok mikor valósulhat meg, a miniszter nem tudott konkrétumot mondani. 

A jelek szerint mégiscsak elkezdődött a folyamat.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.