Orbán Viktor tizenkét szabályt alkotott a sikeres politikához

ugytudjuk.hu 2022-05-19 11:45:34
A magyar miniszterelnök olyan nagyvonalú amerikai kollégáival és a világgal, hogy szabadon oszthatóvá tette, és még ki is fejtette bölcsességeit.

Orbán Viktor jó ideje szeret általános bölcsességeket megfogalmazni, de talán olyan messzire még nem ment ebben a műfajban, mint a csütörtökön elkezdődött CPAC konferencián. Az amerikai jobboldal 1970-es évek óta rendezett, először Európába került buliján ugyanis nemcsak azt mondta el, hogy 2024 sorsdöntő év lesz (az EP-választások és az amerikai elnökválasztás miatt, a baloldal szerinte le akarja rombolni a világunkat), hanem azért is, mert az altright sztárjához, Jordan B. Pettersonhoz hasonlóan ő maga is megfogalmazott 12 pontot, illetve szabályt az élethez. 

A magyar miniszterelnök ráadásul annyira nagyvonalú, hogy szemben Petersonnan ő szabadon oszthatóvá és szabad felhasználásúvá nyilvánította ezt a tizenkét pontot, amit a továbbiakban változtatás nélkül is közlünk.

  1. A saját szabályaink szerint kell játszani!    
  2. Nemzeti konzervativizmus a belpolitikában!
  3. Nemzeti érdek a külpolitikában!
  4. Legyen médiánk!    
  5. Leplezd le az ellenfeleid szándékát!    
  6. Gazdasági racionalitás!    
  7. Ne szorulj ki a szélére! 
  8. Minden nap olvassunk!
  9. Legyen hited!
  10. Keress barátokat!
  11. Építs közösségeket!
  12. Építs intézményeket! 

Orbán egyébként ki is fejtette kicsit ezeket a gondolatokat: például elmondta a nyolcadik ponttal kapcsolatban, hogy néha még igazságot is tartalmazhatnak az összeesküvés-elméletek, de nem érdemes őket terjeszteni, de például minden héten kijelöl önmaga számára egy napot, amikor csak olvas. A nemzeti érdekű külpolitikát érdekalapú politikaként írta le, a sajtóról pedig azt mondta, szerinte annak el kéne különülnie a politikától, de ezt az amerikai demokraták nem tartják be. Ide kattintva lehet végigizgulni mint a tizenkét pont kifejtését.

(via Azonnali)

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.