Gyirmóton nincs edzőkérdés, bíznak Csertői Aurélban

ugytudjuk.hu 2022-05-17 14:12:00
Tamási Zsolt szakmai igazgató elmondta, a cél visszajutni az NB I-be.

Ahogy már korábban az Ugytudjuk.hu is megírta, a Gyirmót FC Győr kiesett az labdarúgó NB I-ből. Tamási Zsolt, a klub szakmai igazgatója elmondta, Csertői Aurél vezetőedző élvezi a vezetés bizalmát, vele kezdik meg a következő szezont is. Céljuk, hogy ismét feljussanak az élvonalba.

„Nyilván nem lehetünk elégedettek, hiszen az alapvető célkitűzésünket, a bentmaradást nem sikerült kiharcolnunk. Azt gondolom több összetevője van ennek és a részletes elemzés, értékelés elkészítése az elkövetkező napok feladata lesz – idézi Tamásit a Gyirmót hivatalos honlapja. – Azt azért kiemelném, hogy a csapat,a vezetőség, a játékosok, a szakmai stáb egész évben mindent megtett a sikerért és úgy érzem apró nüanszokon múlt hogy kiesés lett a vége. Sok olyan mérkőzést játszottunk, ahol a mérkőzés képe alapján többet érdemeltünk volna, de valami hiányzott – egy-egy elpuskázott helyzet vagy figyelmetlenség a kapunk előtt – és ezért is fájó a végeredmény.”

„Mindenképpen a feljutás a célunk! Véleményem szerint nagyon nehéz szezon vár mindenkire, több patináns csapat is jó eséllyel pályázik az NB I-re. Minden játékosunknak élő szerződése van és a célkitűzésünkhöz igazodva mindenkit megtartunk. Négy-öt játékossal erősítjük tovább a csapatot, valamint a saját utánpótlásunkból három-négy fiatal a felnőttcsapattal kezdi el a felkészülést. Nincs edzőkérdés Gyirmóton. Csertői Aurél és stábja élvezi a tulajdonosok bizalmát és élő szerződéssel rendelkezik” – tette hozzá Tamási Zsolt.

Címlapfotó: gyirmotfc.hu

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.