160 millió forintból lesznek kiállítások, felújítások a Savaria Múzeumban

Papp László Tamás 2022-05-17 17:05:29
Májustól szeptemberig 41 program lesz.

Több mint 160 millió forintnyi pályázati támogatásból valósulnak meg kiállítások és zajlanak jelentős múzeumi beruházások, fejlesztések Szombathelyen

– közölte kedden sajtótájékoztatón a Savaria Múzeum igazgatója az MTI szerint.

Csapláros Andrea elmondta: a Magyar Géniusz Program keretében 2021-ben elnyert 80 millió forintos pályázati támogatásból újítják fel a Vasi Skanzenben található malmot, amelyben a terveik szerint állandó kiállítás nyílik, és létrejön egy olyan belső tér is, amelyben múzeumpedagógiai foglalkozásokat is tarthatnak.

A Kubinyi-pályázaton elnyert 20 millió forintos támogatásból a múzeum kőtárát újítják fel, a lapidáriumot június 29-én nyitják meg, illetve két magyar-osztrák, illetve egy magyar-német együttműködésben zajló projekt megvalósításán is dolgoznak – tette hozzá.

Az egyik keretében a hagyományos népi mesterségek újjáélesztését segítik elő, a másikban régi gyümölcsfajtákat termelő mintagazdaságot hoztak létre, illetve a magyar-osztrák határtérség közös történeti és régészeti kínálatának turisztikai népszerűsítésében vesznek részt  – sorolta.  

Szintén pályázati forrásból valósulhat meg az 1968-1975 közötti évek kultúrpolitikáját átfogóan bemutató kiállítássorozat is, amely a 3T (tűr, tilt, támogat) időszakát állítja középpontjába - közölte az igazgató.

Hozzáfűzte: augusztus 18-án a Szombathelyi Képtárban Megtört progresszió címmel nyíló kiállítás mutatja be az akkori alkotóművészek munkáin keresztül a korszakot. Ezt követi a Schrammel-gyűjteményben az 1969-ben először megrendezett siklósi Kerámia Symposion alkotásaiból nyíló tárlat, illetve terveik között szerepel egy, a velemi textilműhely által létrehozott alkotásokból álló kiállítás is Velem '75 címmel - sorolta.

Csapláros Andrea a sajtótájékoztatón szólt arról is, hogy a szombathelyi Savaria Múzeum csatlakozik május 18-án a Múzeumi Világnaphoz, megemlékeznek a Savaria Múzeum alapításáról is, amely szavai szerint közösségi akarattal, adományokból jött létre. Kiemelte: csatlakoznak június 25-én a Múzeumok éjszakájának programjaihoz is.

Horváth Soma, a város kultúráért is felelős alpolgármestere a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a múzeum  meghatározó módon alakítja a város kulturális életét; májustól szeptemberig negyvenegy programot kínálnak a szombathelyieknek.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.