Egyelőre csak két jelöltet vett nyilvántartásba a választási bizottság a sárvári időközi választásra

Fehér Buda 2022-05-12 16:32:25
A Fidesz és a Mindenki Sárvárért Mozgalom jelöltje már biztosan szerepelni fog a szavazólapokon.

Június 26-án időközi választást tartanak Sárváron, az ötös választókerületben. A kerület már jó ideje képviselő nélkül van, hiszen a koronavírus-járvány miatt hosszú ideig nem lehetett megrendezni a választást, a jogszabályok változásával viszont nyáron lehetőség lesz a helyiek számára leadni a voksokat, eddig három jelölt jelezte, hogy részt vesz a választáson.

A Fidesz Németh Róbertet indította, ő már le is adta a szükséges aláírásokat, a helyi választási iroda pedig nyilvántartásba is vette a jelöltet.

A Mindenki Sárvárért Mozgalom Farkas Jánosban találta meg a jelöltjét, aki már szintén leadta a szükséges aláírásokat, így ő szintén bekerült a nyilvántartottak közé. Farkas a Mindenki Sárvárért Mozgalom Facebook-oldalán tett közzé egy közleményt, ebben azt írja, hogy a múlt héten, szombaton vette fel az ajánlóíveket és pár órán belül leadta a szükséges ajánlások kétszeresét.

Farkas egyébként kiemeli, hogy megkérte a választás másik résztvevőjét, Németh Róbertet, csatlakozzon a kezdeményezéshez, hogy az elmúlt hónapok lejárató- és gyűlöletkampánya helyett ez a vetélkedés a város épülését, új ötletek, javaslatok felszínre kerülését hozza a sárváriak igényeinek, álmainak megvalósítása érdekében. A képviselőjelöltet telefonon értük utol, kérdésünkre elmondta, hogy folytatja azt a beszélgetést a helyiekkel, amelyet az aláírásgyűjtés alatt kezdett meg, így szeretné feltérképezni a választókerületben élők problémáit.

A sárvári választási bizottság szerdán ült össze és vette fel az első két jelöltet.

A névsorból viszont még hiányzik Németh Zsolt, a Híd a Jövőnkért Egyesület jelöltje, aki már jóval korábban bejelentette, hogy indul a választáson. Németh egy korábbi Facebook-posztban arról írt, hogy ő is összegyűjtötte a szükséges aláírásokat, ám egyelőre még nem adta le az íveket. A képviselőt telefonon kérdeztük ennek miértjéről, azt mondta, hogy

A jelölteknek egyébként május 23-ig van ideje leadni az ajánlóíveket, 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.