Egymás után kerülnek elő a holttestek egy Las Vegas-i tóból, ami a szárazság miatt zsugorodik

Fehér Buda 2022-05-11 11:35:19
A hatóságok szerint még több holttest kerül majd elő a következő hetekben.

Már két holttestet találtak a nevadai rendőrök egy Los Angeles közelében fekvő tóban, írja a Guardian. A területet az elmúlt időszakban erős szárazság sújtja, emiatt zsugorodni is kezdett a tó.

A múlt héten a hullámok alól előkerült egy rozsdás hordó, amelynek belsejében egy holttestet találtak a rendőrök. A hatóságok szerint a férfit évtizedekkel ezelőtt lőtték le, jelenleg csak találgatni tudnak, hogy pontosan mikor. A szakértők szerint a '70-es évek végén, vagy a '80-as évek elején történhetett a gyilkosság, mivel a holttestet olyan cipőt találtak, amit ebben az időszakban gyártottak. Azt egyelőre nem tudni, ki az áldozat.

Fotó: Pixabay

A napokban aztán egy szörföző testvérpár talált néhány csontot a tóban. Először azt hitték, hogy egy állat maradványait találták meg, a kiérkező hatóságok viszont beazonosították a csontot, kiderült, hogy egy ember állkapcsát találták meg a szörfösök. Erről az esetről a rendőrök azt mondják, valószínűleg nem gyilkosság történt.

Az USA nyugati részét sújtó szárazság miatt Las Vegas jelenleg közvetlenül a tóba pumpál vizet, hogy ne száradjon ki az ország egyik legnagyobb víztározója. A víztározóból 40 millió ember vízellátását oldja meg Nevada állama, a hatóságok szerint a szárazság viszont tovább fog folytatódni, emiatt további emberi maradványok is előkerülhetnek.

Szólj hozzá!

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.