Elhunyt a Marvel és a DC ikonikus képregényrajzolója

Székely Zoárd 2022-05-08 11:39:00
George Pérez 67 éves volt.

Pénteken elhunyt George Pérez, a világhírű képregényíró- és rajzoló, aki többek között a Marvel és a DC legismertebb sorozatain is dolgozott. A halálhírről a családja számolt be a közösségi médián keresztül, ahol azt írták, hogy az otthonában, békésen a családja szerető közegében távozott.

Pérez az 1970-es évek elején a Marvelnél kezdte a pályafutását, ahol az Astonishing Tales rajzolójaként dolgozott, majd nem sokkal később már a The Avengers (Bosszúállók/A Bosszú Angyalai) fedélzetén találta magát. A híres szuperhős-csapat mellett olyan legendás sorozatokban lehetett találkozni a munkájával, mint például a Fantasztikus Négyes, vagy az Inhumans.

A Marvelnél töltött időszaka után a DC-hez igazolt át, ahol a ’80-as években Marv Wolfmannal együtt sikerre vitték a The New Teen Titans-t, ami annyira népszerű lett, hogy azóta is ugyanabban az összeállításban találkozhatunk a fiatal hősökkel: Robin (Dick Grayson), Starfire, Raven, Beast Boy és Cyborg, valamint Kid Flash (Wally West) és Wonder Girl (Donna Troy). A DC-nél még olyan világhírű füzeteken dolgozott, mint a Crisis on Infinite Earths és Infinite Crisis, a Wonder Woman, a Justice League (Igazság Ligája), a Green Lantern (Zöld Lámpás), vagy a Batman.

A rendkívül termékeny DC-s korszak után visszatért a Marvelhez, ahol ismét a Bosszúállókon és a Fantasztikus Négyesen dolgozott, de nem egyszer az Amerika Kapitány, a Vasember, a Defenders, a Hulk és az X-men hasábjain is rajta hagyta a keze nyomát.

George Pérezt a világ egyik leglelkesebb és legsikeresebb képregény alkotójaként tartják számon, munkássága elképesztő hatással volt a képregényes világra, a geek- és a popkultúrára.

A rendkívül sikeres író és rajzoló végül 2019-ben, egészségügyi problémákra hivatkozva bejelentette a visszavonulását, 2021-ben pedig azt is megosztotta a nyilvánossággal, hogy végstádiumú hasnyálmirigyrákban szenved. Az orvosok mindössze 6 hónapot jósoltak neki, ezért maradék idejét a családjával és a barátaival töltötte.

 

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.