A szaktanárok szerint egyértelmű, jól teljesíthető feladatsort kaptak magyarból a diákok

Fehér Buda 2022-05-02 18:30:42
A tanárok szerint a diákok is kifejezetten jónak tartották a feladatokat.

Egyértelmű, jól teljesíthető, a felkészültség mérésére alkalmas feladatsorként értékelték a hétfői írásbeli magyarérettségi tételeit az MTI által megkérdezett szaktanárok. Középszinten a magyarérettségi első részében egy 1999-ben kiadott szótár előszava alapján kellett megoldani feladatokat, a szövegalkotási részben iskolai memoriterekről írhattak érvelést az érettségizők vagy diákönkormányzati tagként osztálykirándulásokról fogalmazhattak meg hozzászólást. A vizsga második részében műértelmező szövegalkotási feladatként Szabó Magda Ezüstgolyó című novelláját lehetett elemezni, az összehasonlító műelemzést választóknak pedig Janus Pannonius Búcsú Váradtól és Juhász Gyula Várad című versének összevetése volt a feladatuk.

Drahos Józsefné a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium magyar munkaközösségének vezetője szerint az idei érettségin egyértelmű, jól teljesíthető feladatokat kaptak a diákok, és a gyengébb tanulók is választhattak olyan feladatokat, amelyeket jól tudtak megoldani. Az első információk szerint a feladatok közül Szabó Magda novellájának elemzése volt a népszerűbb, az összehasonlító értékelést kevesebben választották - tudatta, hozzátéve: tetszett a diákoknak az a feladat is, amely a digitális világban az iskolai memoriter jelentőségét mutatta be. Elmondta azt is: az iskolában mintegy 150 diák írt érettségit, a rendelkezésre álló időt szinte valamennyien kihasználták, akár arra is, hogy többször átolvassák a dolgozatokat.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Sisák Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumának és Általános Iskolájának egyik szaktanára az MTI-vel azt közölte: az idei feladatok összességében alkalmasak a felkészültség mérésére, de a nehézségük mértéke majd csak a javításkor derül ki. A szövegértési feladatsor egy szakkifejezésekkel és adatokkal zsúfolt szöveget, egy szótár bevezetőjét dolgoztatja fel. Az ehhez kapcsolódó feladatok megszokott típusúak, átlagos nehézségűek voltak, de csak komoly koncentrációval oldhatók meg - mondta a szakember, aki szerint emiatt vélhetően jelentős különbségek lesznek a diákok között.

Hozzátette: a rövid fogalmazások témájául életszerű feladványokat kaptak az érettségizők. A vizsgázóknak egyaránt vonzó lehet a memoriterek hasznosságáról érvelni vagy hozzászólást írni a kirándulások időpontjával kapcsolatban. Kitért arra, hogy a műértelmező fogalmazások esetében hagyományosan a novellaelemzést részesítik előnyben a diákok, de elképzelhetőnek tartja, hogy Szabó Magda Ezüstgolyó című története nem volt ilyen csábító, ugyanis a konkrét elemzési szempontok - elbeszéléstechnikai eszközök, a megismerési folyamat tapasztalatai, az elbeszélő és a történet kapcsolata - sokakat eltántoríthattak. Ezt a feladatot csak a legfelkészültebbek szűk csoportja tudta színvonalasan megoldani - tette hozzá. Jóval egyszerűbbnek tűnhet - folytatta - az összehasonlítandó költemények beszédhelyzetét, szerkezetét, lírai alanyainak viszonyulását elemezni. Janus Pannonius Búcsú Váradtól című verse szerepel a kilencedikes tananyagban, Juhász Gyula Várad című alkotása pedig a diákoknak az "ismeretlen" kategóriába sorolható ugyan, de jól érthető szöveg - mondta Sisák Gábor.

Lovász Csilla, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium szaktanára azt mondta: a diákok közül szinte mindenki a novellaelemzést választotta, a gyakorlati szövegalkotásnál inkább az érvelés kapott hangsúlyosabb szerepet, és meg voltak elégedve a szövegértési feladattal. "A Szabó Magda-novella elemzése teljesen megfogható, középszintnek megfelelő feladat volt. A diákok arról számoltak be, hogy nem sikerült rosszul a dolgozat" - tette hozzá. Megjegyezte azt is, hogy az érettségizőknek a prózai szövegek könnyebben értelmezhetők, és bár szeretnek verseket elemezni, az összehasonlítás nagyobb kihívás a számukra.

Bodnár Katalin, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium magyartanára elégedetten nyilatkozott az idei középszintű magyar érettségi feladatokról. Szerinte a vizsga jól teljesíthető volt, sem nehézség, sem témák tekintetében nem okozott meglepetést, egyaránt kedvezett a nagyon jó, valamint a kevésbé jó jegy megszerzésére törekvő tanulóknak. A feladatok összetettek voltak, nem mindegyiket lehetett az első pillanatban könnyen értelmezni, de ha elég időt szántak rá, megoldhatók voltak - vélekedett. Bodnár Katalin kitért arra is, hogy harmincöt dolgozatot kapott, az érettségizők egy kivételével az érveléses feladatot választották, a műelemzésnél pedig mindenki Szabó Magda novelláját választotta. A novellaelemzés középszinten könnyebb feladat, mert több a kapaszkodó, átláthatóbbak az elemzési szempontok, nem kell annyi mindenre figyelni - tette hozzá.

 A diákok "mosolygósan és nyugodtan jöttek ki a teremből, kifejezetten jónak tartották a feladatsort" - mondta a kaposvári pedagógus.

Szólj hozzá!

Távozik Polt Péter az Alkotmánybíróság éléről

Rajta kívül három másik tagnak is nyugdíjba kell vonulnia.

Kósa Roland: meghosszabbítják a strandszezont az Aranypart II.-n

Szeptemberben további három hétvégén marad a nyári kiszolgálás a győri szabadstrandon, ahol az elmúlt két évben több fejlesztést is elvégeztek.

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.