Gulyás Gergely bejelentette, ismét emelik a nyugdíjat

Fehér Buda 2022-04-28 09:19:00
2018-2022 közötti kormányciklus utolsó döntéseiről szól a kormányinfó.

Csütörtökön korábbi időpontban, már délelőtt kilen órától tart sajtótájékoztatót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormányinfón. 

Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy többek között az árstopról döntött a kormány. Gulyás elmondta, hogy a 2018-2022 közötti kormányciklus utoljára ülésezett teljeskörűen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint rendkívül nagy jelentőségű döntéseket hoztak, arról tegnap már Orbán Viktor már tájékoztatott, hogy a kormány meghosszabbította az árstopot. Gulyás szerint ahogy a világpiaci árak nőnek, úgy nő az árstop jelentősége is. 

Gulyás elmondta, hogy egy másik kérdéssel is foglalkoztak, ez a nyugdíjakat érinti. Az év elején a piaci váarkozásokból 5 százalékban határozták meg a nyugdíj mértékének emelését. Ez viszont az inflációtól elmarad, amely a jelenlegi előrejelzések szerint 8,9 százalékos inflációt várnak. A kormánynak novemberben kell kompenzálni a nyugdíjasokat, ha magasabb az infláció. 

Most 3,9 százalékos nyugdíjemelést vezetnek be július elejétől.

Az előtte lévő hat hónap eltérését a nyugdíjasok visszamenőleg egy összegben kapják majd meg.

Gulyás szerint a háború árát nem szabad a magyar emberekkel megfizettetni, ezért nem küld fegyvereket Magyarország Ukrajnába. A miniszter a népszavazásról is szólt, eszerint a "szexuális propagandát" tiltani kell a gyermekek körében. A szerdán megindult uniós jogállamisági eljárással kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta, ez nyomásgyakorlás az Eu részéről, de továbbra sem fognak fegyvert szállítani Ukrajnának és a homofób elemeket tartalmazó gyermekvédelmi népszavazás után (ami érvénytelen lett) az ezzel kapcsolatos intézkedéseken sem változtatnak. Gulyás szerint hónapok óta egyeztetnek a Bizottsággal az uniós helyreállítási alapról, és minden vitás kérdésre megoldást találtak már, így az ezzel kapcsolatos megállapodás aláírásának „semmi akadálya nincs már”.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A magyar egészségügy készen áll, hogy sebesült ukrán katonák számára egészségügyi szolgáltatást nyújtson, mindenféle korlátozás nélkül. Az ATV információi szerint a kisebb kutat 90 százaléka tönkremehet május végéig az árstop miatt. Gulyás azt mondja, ennek ellenére fenntartják az árstopot, a kormány jónak tartja a lépést, mivel a kis kutaknak literenként 20 forintos kompenzációt adnak, ezt a miniszter szerint nem lehet emelni.

Gulyást arról is kérdezték, hogy mit gondol Csányi Sándor azon kijelentésére, hogy a rezsicsökkentés nem jó. Gulyás szerint nincs baj az intézkedéssel. Az EU-s forrásokról Gulyás azt mondja, hogy ezek igazából magyar források, ezek nekünk járnak.

A főváros iparűzési adóbevételei túlteljesültek tavaly a kormány álláspontja szerint, így nincs oka a városvezetésnek anyagi támogatásért folyamodnia a kormányhoz. A hétvégére tervezett oroszbarát tüntetéssel kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta, a kormány a gyülekezés-, és véleménynyilvánítás szabadságának híve. Az új kormány a május 16-i héten fog megalakulni. Mivel a gyermekvédelminek mondott népszavazás érvnytelen lett, ezért kérdőjeles, hogy változtatnak-e a gyermekvédelmi törvényen. Gulyás szerint egyelőre ehhez nem nyúlnának hozzá.

Május végén megszűnik a vírusvédelem miatt hozott veszélyhezet, ezzel megszűnik az egészségügyi dolgozók felmondási tilalma is. Gulyás szerint az elmúlt időszakban sosem látott jövedelemnövekedést láthattak az orvosok, ezért az orvosoknál nem számítanak tömeges felmondásra. Az ápolók bére is növekedett az elmúlt nyolc évben, ezért nem várnak tömeges felmondást.

Eddig 647 ezer menekült érkezett Ukrajnából, amióta kirobbant a háború. Összesen 18 ezren kértek menedékkérelmet Magyarországon. A hétvégére tervezett oroszbarát tüntetéssel kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta, a kormány a gyülekezés-, és véleménynyilvánítás szabadságának híve. A Tungsram 1600 elbocsátani tervezett dolgozójával kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta, a munkavállalókat segíteni fogja a kormány, ezen kívül pedig a környékben olyan beruházások zajlanak, amik munkát adhatnak az érintetteknek.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.