Majdnem összeverekedtek egymással, két mérkőzésre eltiltották az FTC és a Győr női kézicsapatának edzőjét

Vágvölgyi Bálint 2022-04-27 12:20:42
Elek Gábor és Ambros Martín a két héttel ezelőtti bajnoki rangadón mentek egymásnak.

Elek Gábort, a címvédő Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetőedzőjét, valamint Ambros Martínt, a Győri Audi ETO KC szakvezetőjét is két bajnoki mérkőzésre eltiltotta a magyar szövetség (MKSZ) etikai és fegyelmi bizottsága szerdán.

Április 14-én az FTC házigazdaként 29-24-re megnyerte az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes győriek elleni rangadót, így a szezon végén pontegyenlőség esetén az összgólkülönbség dönti majd el az aranyérem sorsát a két együttes között. Másfél perccel az első félidő vége előtt a két vezetőedző összeszólalkozott a pálya szélén, tettlegességre csak azért nem került sor, mert idejében szétválasztották Eleket és Martínt, akik 2016-ban együtt irányították a magyar válogatottat.

Egymásnak ugrott Elek Gábor és Ambros Martín a Fradi-Győr rangadón

Hihetetlen feszültség volt a pályán és a pálya szélén a Fradi-Győr női kézirangadón. 😲 A két vezetőedző, Elek Gábor és Ambros Martín a pálya szélén...

A két edző meghallgatását követően az illetékes bizottság a két-két meccsre szóló eltiltás mellett 200-200 ezer forintra is megbüntette az érintetteket.

A határozat ellen a szakvezetők fellebbezhetnek, az eltiltások azonban ettől függetlenül hatályba lépnek.

A két csapat hátralévő mérkőzései:

április 29., péntek:
Kisvárda-Ferencváros 18.00

május 3., szerda:
Vác-Ferencváros 18.00

május 7., szombat:
Szombathely-Ferencváros 18.00

május 13., péntek:
Budaörs-Ferencváros 18.00

május 14., szombat:
Győr-Dunaújváros 16.45

május 20., péntek:
Debrecen-Győr 18.30
Ferencváros-Vác 18.30

Címlapfotó: M4Sport

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.