Döntetlent játszott a Haladás a csákváriakkal

ugytudjuk.hu 2022-04-24 19:01:00
Nem született gól a vasárnapi meccsen.

A labdarúgó NB II. 34. fordulójában a Szombathelyi Haladás gólnélküli döntetlen játszott az Aqvital FC Csákvár vendégeként.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–SZOMBATHELYI HALADÁS 0–0
Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 300 néző. Vezeti: Molnár Attila (dr. Bede Tamás, Vörös Dániel)
AQVITAL: Auerbach – Dulló, Vaskó, Karacs, László – Derekas, Ominger – Tamás N. (Molnár R., 56.), Kártik (Takács T., 80.), Torvund – Makrai (Körmendi, 72.). Vezetőedző: Tóth Balázs
HALADÁS: Verpecz – Kállai, Csató M., Németh M., Bosnjak – Kiss B., Holdampf (Szekér, 58.), Csilus T., Doktorics (Stieber A., 77.) – Tóth M. (Tóth-Gábor, 77.), Horváth R. (Lencse, 46.). Vezetőedző: Németh Szabolcs

A kezdést követően a kieséstől veszélyeztett hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, de semmi veszélyt sem jelentettek Verpecz kapujára. Aztán kiegyenlítődött a mérkőzés, a vasiak is elkapták a fonalat, de jobbára mezőnyjáték folyt a pályán. A vendégek voltak aktívabbak, a hazaiak ekkor inkább kontrákkal próbálkoztak. Látszott, hogy a Haladás jobb csapat, de ez gólban nem mutatkozott meg. Szűk félóra elteltével Kállai Kevin szép egyéni akciója kecsegtetett góllal, de a hazaiak kapusa hárított. A másik oldalon Makrai került ziccerbe, de Verpecz védett nagyot.

Szünet után Tóth Milán fejelte a hálóba, de mivel lesről tette, érvénytelen volt a találat.  Változatos volt a játék, hol a csákvári, hol a szombathelyi kapu előtt folyt a küzdelem – igaz, komoly helyzet nélkül. Az iramra nem lehetett panasz, mindkét csapat játékosai csipkedték magukat. A hajrában mindkét csapat többet kockáztatott, Németh Szabolcs kettőt is cserélt: Tóth-Gábor Kristófot és Stieber Andrást is a pályára küldte. Gólt mégis kis híján Lencse László szerzett, de Auerbach óriásit védett. Nagy fölényben futballozott, egykapuzott a Haladás, a Csákvár már csak a kontrában bízhatott. Egy ilyen után aztán  Molnár  lövését védte magabiztosan Verpecz. A vasiak mentek előre, míg a hazaiak őrizték a számukra a bentmatadáshoz fontos pontot. Végül utóbbiak jártak sikerrel.

Összességében jó iramú, de közepes színvonalú mérkőzésen a Haladás többet birtokolta a labdát, több helyzetet kidolgozott, de nem tudott gólt szerezni a stabilan védekező, masszív csákvári együttes otthonában. Az dicsérendő, hogy a zöld-fehérek utolsó két meccsükön veretlenek maradtak és nem kaptak gólt.

(Via haladas.hu)

 

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.