Ungár: Soha az életben nem fogunk nyerni, ha olyan embereket választunk fontos pozíciókra, akik szerint a baloldali egy szitokszó

Székely Zoárd 2022-04-22 10:31:00
A Vas megyei LMP országgyűlési képviselője szerint tényszerűtlen ezt a vereséget a médiafölényre fogni

„Egy budapesti zárt elit rétegnek politizált az ellenzék, azon kívül pedig senkit nem érdekelt a vekengésük"

– nyilatkozta Ungár Péter a Telexnek.

A Vas megyei LMP országgyűlési képviselője úgy véli, hogy az ellenzéki kollégáinak egy jelentős része nem látja be, hogy ez a vereség egy letaglózó vereség.

„Önfelfelmentő mondatok vannak, amik a külső körülményekre hivatkoznak, és amik semmilyen önvizsgálatot nem jelentenek”

– hangsúlyozta.

Ungár a szeptemberi előválasztás kapcsán is megfogalmazta a párt kritikáját, szerinte volt egy szereplő az ellenzéki oldalon, aki zárt körben azt tanácsolta Márki-Zay Péternek, hogy rögtön az első pillanatban a nemzeti egységre kell felszólítani a miniszterelnököt, és le kellett volna vele valamilyen formában ülni.

„Ez egy nagyon bölcs tanács volt szerintem, a miniszterelnök-jelölt azonban nem fogadta meg, ami egy probléma"

– vélekedett a képviselő, majd hangsúlyozta, hogy nem lehet kizárólag egy-egy embert hibáztatni a végeredmény miatt, ennél „bonyolultabb, nagyobb és strukturálisabb ez a bukó".

„Én ismerek személyesen olyan embereket, akik most először szavaztak a Fideszre. Nem azért, mert nem tudják, hogy mi van Hatvanpusztán. Tudják, ennek ellenére. Tartalmi probléma volt"

– tette hozzá Ungár, majd kijelentette:

„Soha az életben nem fogunk nyerni, ha olyan embereket választunk fontos pozíciókra, akik szerint a baloldali egy szitokszó, és ha nem adjuk vissza a saját szavazóink önbecsülését, hogy nem rossz dolog baloldali szavazónak lenni.”

Azt nem tudta megmondani, hogy Dobrev Klárával nyert volna-e az ellenzék, de szerinte ő egy fegyelmezettebb politikus, és vele fegyelmezettebb lett volna a kampányuk.

„Van igazság abban, hogy kevesebb pártra van szükség. (…) Ennek ellenére az ellenzéki program nem volt rossz. Rengeteg olyan elem volt benne, amit ki lehetett volna emelni, és amivel lehetett volna kampányolni"

– mondta.

Augusztusban tisztújítás lesz az LMP-ben. Ungár erről azt mondta, felmerült benne, hogy elindul a társelnöki posztért.

Szólj hozzá!

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.