Az amerikai kormány egy időben komolyan fontolgatta, hogy atomot dob a Holdra

Fehér Buda 2022-04-21 14:18:00
Nem csak a tűzijáték kedvéért akartak lyukat ütni a hozzánk legközelebb álló holdhoz.

Feloldották az amerikai űrkutatás egyik szárnyának eddig titkosított dokumentumait. Az amerikai kormány az űrből érkező fenyegetések felmérésére szakosodott egysége egy ideje már komolyan veszi azt a kérdést, hogy mi történne akkor, ha idegenek látogatnának meg minket, írja a The Sun.

Emellett viszont olyan kérdésekkel is foglalkoznak, hogy miként lehetne kiaknázni a földlakók számára a minket körülvevő bolygókat. Az amerikai kormányzat dokumentumaiból az is kiderül, hogy az amerikai űrkutatók egy időben komolyan vizsgálgatták azt, hogy a földiek hogyan tudnának fémeket kinyerni a Holdból. Egy elképzelés szerint ugyanis a Hold belsejében könnyűfémek lakoznak, ezeket pedig jól tudnánk hasznosítani mi, itt a Földön.

A fémekig viszont valahogy el is kellene jutni, ami az űrben nem olyan könnyű meló. Az amerikai kormány végül azzal az ötlettel álltak elő, hogy

atombombát dobnának a Holdra, hogy keresztülüssenek a holdkérgen és a holdköpenyen. 

Az így kialakított alagútat viszont nem csak bányászatra, hanem űrutazásra is használták volna az amerikaiak. A most napvilágot látott dokumentumok ugyanis azzal foglalkoztak, hogy milyen gravitációs hatások élhetnek a Hold belsejében. Egy elképzelés szerint a Hold belsejéhez közeledve a gravitáció megfordulna, amit az űrhajók arra használhatnának, hogy a Hold tovább lökje őket. Így az űrhajónak jóval kevesebb üzemanyagra lenne szüksége az utazáshoz. 

Az amerikaiak egyébként nem először játszottak el a Hold lebombázásával. Az '50-es években, a hidegháború és az űrverseny idején már előkerült ez az ötlet, az amerikaiak így akarták fitoktatni az erejüket. Helyette viszont szerencsére egy sokkal kevésbé pusztítóbb projekt valósult meg, az amerikaiak embert küldtek a Holdra, ezzel le is tudták az űrversenyt a Szovjetunióval szemben.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.