9 éve focipályát ígért Zanatra a körzet akkori fideszes képviselője, most kikapcsolódást segítő park valósulhat meg

Farkas Bazsi 2022-04-20 12:02:23
Nem akarják veszni hagyni a 2 hektáros területet.

A projekt már célegyenesbe ért, hiszen az önkormányzat elkülönítette a terület megvásárlásához szükséges két-három millió forintot. Most a papírmunka zajlik: kivonják a művelésből a területet, aztán az önkormányzat és a Zanati Kulturális és Sport Egyesület közösen keres pályázati lehetőséget a futballpálya kialakítására. Várhatóan több tízmillió forintot költenek a komplexumra - így írt 2013-ban Szombathely akkori városi lapja a Szombathelyi7. A megvalósítás konkrét tervét Szakács Dávid (Fidesz-KDNP) Zanat akkori önkormányzati képviselője osztotta meg az olvasókkal. 

A területet belterületbe is vonta a város és 2016-ban másfél millió forintot költöttek el a tervekre, amelyek szerint a komplexumban focipálya, kosárlabda pálya, teniszpálya és egy 500 négyzetméteres kiszolgáló egység is helyet kapott volna. Öltözőkkel, büfével, esetleg tekepályával. A fideszes városvezetés alatt azonban nem sikerült a rajzokat valóra váltani. 

Igaz a focipálya mára már okafogyottá vált, mivel a helyi focicsapat fuzionált a Haladás VSE-vel, így Zanati KSE - Haladás VSE néven vitézkedik a megyei I. osztályban. Jelenleg a tabella 5. helyén állnak a pontversenyben.

A területet nem szeretnék veszni hagyni - erről már Putz Attila (Éljen Szombathely!) a körzet jelenlegi önkormányzati képviselője számolt be az Ugytudjuk.hu-nak.

Az elmúlt hetekben többször voltam egyeztetni a városházán, hogy mi lehetne a sorsa ennek a két hektáros területnek. Szabadidő parkot, a pihenést és feltöltődést segítő rekreációs területet szeretnénk, de ennek a pontosítása még folyamatban van. Ha meglesz a pontos terv, akkor eu-s pályázati lehetőség után nézünk majd - mondta Putz. 

Szólj hozzá!

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.

Illés Károly korcsoknak minősített embereket

Tóth Norbert szombathelyi, tiszás parlamenti képviselő bocsánatkérésre szólította fel a szombathelyi Fidesz elnökét.

Pintér Bence: rendőrnyomozók jelentek ma meg a Győr-Szolnál – tovább gyűrűzik a lakáskassza-ügy

A súlyos pénzügyi gondokkal küzdő városi holdingnál adatgyűjtést végeztek a hatóságok, miközben továbbra is rengeteg a kérdés az eltűnt milliárdok körül.

Visszavonul Ferencz Csaba

A szezon végével szögre akasztja cipőjét az Egis Körmend játékosa.