Véget ért Mészáros Lőrinc exnejének új kapcsolata

Papp László Tamás 2022-04-16 08:43:00
Kelemen Beatrix és Joshi Bharat szakítottak.

Amilyen váratlan volt a hír, hogy egymásra találtak, olyan hirtelen érkezett szerkesztőségünkbe az információ: úgy tudjuk, szakított Joshi Bharat és Kelemen Beatrix

írja a Blikk.

Az indiai származású televíziós és a Forbes legutóbbi listája szerint a 407 milliárd forintos vagyonával Magyarország leggazdagabb emberének számító vállalkozó volt felesége korábbi közös munkahelyükön, a Life TV-ben szerettek egymásba. Mindketten több mint három évtizedes házasságukat zárták le korábban, Bharat évek óta tartó válság után egy évvel ezelőtt, 66 esztendősen adta be a válókeresetet, míg az üzletasszony válását tavaly ősszel mondta ki a bíróság

– emlékeztet a bulvárlap.

Együtt kezdtek új életet, a sorselemző, műsorvezető felmondta tévés állását, és Beatrix is eladta érdekeltségét az Ozone TV-ben és a Life TV-ben. Budán költöztek össze, de úgy tűnik, későn megtalált boldogságuk csak néhány hónapon át tartott.

Pedig a Blikk informátorai szerint egyértelműen sokat ígérő volt, hogy nagyon lassan közeledett egymáshoz a két megsebzett szív. Sokat beszélgettek, megértették egymást, hiszen ugyanazzal a problémával küzdöttek, a tönkrement házasság árnyékával, amelyből együtt, egymást támogatva sikerült kilépniük. Új impulzusokra, megértő társra vágytak mindketten, amit egymásban találtak meg, boldogságuknak ismerőseik is örültek.

– Mindketten keresték az útjukat, válaszokat a hogyan továbbal kapcsolatos kérdésekre. Sok volt a közös téma, rengeteget beszélgettek, és mind a ketten örültek, hogy lett egy jóbarátjuk, akivel megoszthatják a gondolataikat – árulta el egy bennfentes akkor a lapnak.

Joshi Bharat tavaly szűkszavúan erősítette meg a Blikknek szerelmük tényét, ám ezúttal még kevésbé volt közlékeny. A kérdésüket végighallgatva, halkan közölte:

– Nem igaz... de „nem nyilatkozunk a magánéletünkről” – fogalmazott az indiai származású tévés, ám ennek ellenére a Blikk úgy tudja: a kapcsolatot Beatrixszal lezárták és már külön is költöztek. Talán úgy gondolták, tönkrement házasságaik után megérdemlik az esélyt az újrakezdésre, ám bár korábban úgy vélték, mégsem egymás oldalán.

Szólj hozzá!

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.