Mindeközben a brazil hadsereg bevásárolt a péniszimplantátumokból

Fehér Buda 2022-04-14 15:41:00
A katonák szerint jó okkal van szükségük az implantátumra, meg még néhány tízezer Viagrára.

Mélyvízbe került Brazília elnöke, Jair Bolsonaro, miután kiderült, hogy a brazil védelmi minisztérium hatalmas összegeket költött péniszimplantátumokra és viagrára. A brazil médiában ugyanis megjelent, hogy a hadsereg 3,5 millió brazil realt, több mint 250 millió forintot költött a beszerzésre, írja a Guardian.

Ebből a pénzből állítólag 60 péniszimplantátumot és 35 ezer Viagra tablettát szereztek be a brazilok.

A katonaság szerint azonban szükség is van a Viagrára, ugyanis ezzel kezelik az úgynevezett pulmonális hypertoniát, ami a tüdőerek magas vérnyomását okozza. És mivel a Viagra a vérnyomást is befolyásolja, úgy gondolják, ezzel megoldható a probléma. A péniszimplantátumra pedig csak annyit mondtak, hogy tévesek a média adatai, ők csak három szilikon implantátumot szereztek be a 60 helyett.

A brazil katonasági egészségügyi ellátás nagyjából 700 ezer emberrel dolgozik, közülük néhányuknak tényleg szüksége lehet implantátumokra. Bolsonaro azt mondja, hogy a 35 ezer tabletta egyébként elég kis tétel, a brazil elnök pedig már többször is büszkélkedett a saját férfiasságával.

Brazíliában októberben választanak elnököt, Bolsonaro 2019 óta van hatalmon. Az elnök akkor azzal az ígérettel nyerte el a szavazatokat, hogy felszámolja az országban dúló hatalmas korrupciót, a viagrás ügy viszont könnyen a bukását is jelentheti majd.

 

Szólj hozzá!

Ingyenes füzetcsomag várta a győri elsősöket az iskolapadban

1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.

Elérhetetlen a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke, Németh Zsolt

Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.

Akciófilmbe illő jelenetek Mosonmagyaróvár mellett: motorháztetőn vitte az autószerelőt, mert fizetés nélkül akart távozni - akár 11 évet is kaphat

A 40 éves férfi egy 40 ezer forintos számlát nem akart rendezni, végül rablással, közúti veszélyeztetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával is megvádolták.

Távozik Polt Péter az Alkotmánybíróság éléről

Rajta kívül három másik tagnak is nyugdíjba kell vonulnia.

Kósa Roland: meghosszabbítják a strandszezont az Aranypart II.-n

Szeptemberben további három hétvégén marad a nyári kiszolgálás a győri szabadstrandon, ahol az elmúlt két évben több fejlesztést is elvégeztek.

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.