Hende “hazaárulóztatós” Csaba szerint sosem volt annyira durva hangvételű a kampány, mint a mostani országgyűlési választások előtt

Farkas Bazsi 2022-04-13 09:02:00
A képviselő szerint új többség alakult ki Szombathelyen. A sorok között pedig azt mondta, hogy ők fognak dirigálni ezentúl a városvezetésnek.

Negyedórás, választás utáni értékelést tartott Hende Csaba (Fidesz-KDNP), Szombathely és térségének újraválasztott parlamenti képviselője.

Mi máris a végével kezdenénk, mivel Hende ismét nem hívta meg szerkesztőségünket erre a tájékoztatóra, pedig beszédét azzal zárta, hogy szerinte soha  nem volt még ennyire szakmaiatlan, elfogult,  és propagandisztikus a helyi, közpénzből működő városi sajtó.

Egyelőre azonban nem értem, hogy Hende milyen kiegyensúlyozottságot kér számon bárkitől is, ha eleve ő az, aki válogat a médiumok között. Emlékezetes, hogy ő maga például el sem ment arra a jelölti vitára, amit a Szombathelyi Tévé szervezett. Szerkesztőségünknek pedig nem válaszol a neki küldött kérdésekre, és a sajtótájékoztatókra sem hívja meg.  

Új többség van Szombathelyen - hangoztatta nem egyszer a képviselő.

Elmondta, hogy ha a parlamenti választások eredményét lefordítja a helyi önkormányzati választásra, akkor szerinte 14 választókörzetből, 13-ban a Fidesz nyert volna.

Mondjuk kérdés, hogy Hende mire jutott volna, ha a népszavazási eredményt fordítja le egy esetlegesen önkormányzati választási eredménynek. Szombathelyen a 61 ezer 594 szavazóból 27 ezer 871-en szavaztak nemmel a referendumon.

Hende arra is kitért, hogy szerinte példa nélküli az a durva tónusú hangnem, amellyel őt meg próbálták megsemmisíteni a kampányban. Elmondása szerint a valaha volt legdurvább rágalmakat kapta, és erre becslése szerint több, mint 100 millió forintot költöttek el.

"Hazaáruló" - Hende Csaba így skandáltatta közönségét Szombathelyen

A fideszes szombathelyi polgármester-jelölt mellett kampányoló Hende Csaba menekültekkel riogatta közönségét és hazaárulónak neveztette az ellenzéki jelöltet...

Hende ezek szerint elfelejtette, amikor ő a 2019-es önkormányzati választás kampányában hazaárulóztatásra buzdított az MMIK-ban. De úgy tűnik a helyi fideszhez köthető Szombathelyi Hírlap/Szombati Helyi Hírlap (amely kiadvány főszerkesztőjére a bíróság kimondta, hogy rágalmazott) emléke is törlődött emlékezetéből, akár csak a City7, amely a választás után befejezte pályafutását. 
Eljött a béke ideje és a békés együttműködés ideje - mondta Hende, aki szerint Nemény András (Éljen Szombathely!) szombathelyi polgármester kampányban mutatott viselkedése méltatlan egy polgármesterhez, és elfogadhatatlan magatartás.

Végtelenül piszkos és szemetes a város - folytatta ezzel.

Nos, valószínű nem vette észre, hogy egy köztisztasági akció keretében éppen most takarítják a város járdáit és útjait.

A képviselő egy komoly üzenetet is megfogalmazott:

A város vezetése a jelenlegi városvezetés irányításával, de az új többség iránymutatásával fog eltelni a választásokig. Fontos, hogy rámutassunk azokra a feladatokra, amiket a városvezetésnek végre kell hajtania.

Ezt azért fontos kiemelni, mivel információink szerint van olyan főváros melletti település, hogy ugyanaz a felállás, mint Szombathelyen és itt már az ellenzéki városvezetés kapott egy megkeresést a fideszes parlamenti képviselőtől, hogy egy fideszes alpolgármester kinevezése lesz a biztosíték a város további működőképességére.

Hendének volt még egy fél mondata, amiben azt mondta, hogy ez a felállás lehet 2024-ig, vagy akár rövidebb ideig is, ha az új önkormányzati választások kiírásával nem várják meg a két és fél évet.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.