„Köztem és anyám közt sírhalmok százai" – Egy fiatal ukrán költőnő versét írták fel Orbán budai háza elé

Székely Zoárd 2022-04-11 11:08:00
Erős üzenetet kapott a költészet napja alkalmából a miniszterelnök.

Április 11-én, a költészet napján egy súlyos vers került Orbán Viktor miniszterelnök budapesti, Cinege utcai háza elé.

Nagy Petra Júlia - aki társaival öt éve minden évben verssel üzen a kormányfőnek - ezúttal az ukrán költőnő, Ljuba Jakimcsuk Hogyan öltem című versét krétázta fel a a Budapesti Német Iskola és Thomas Mann Gimnázium épületétől az Orbán-rezidenciág húzódó járdaszakaszra.

A mű korábbi fordítását még a Litera irodalmi portál közölte 2018-ban:

Hogyan öltem

(Як я Вбила)

most minden családi kapcsolatom telefonos
és minden családi kapcsolatom kihallgatják
tudni akarják, kit szeretek jobban, anyát-e vagy apát
tudni akarják, mitől beteg a mamám, aki a kagylóba kiált, jaj-jaj-jaj
kíváncsiak arra is, mit gondol a húgom a barátjáról
aki korábban az én barátom volt

most minden telefonos kapcsolatom vérrokonság
a vérem mindenből kihallható
tudniuk kell, hány százalék benne az ukrán
a lengyel, az orosz és hogy van-e benne cigány
és tudniuk kell, hogy kinek adtam belőle
hogy a hemoglobin-szintem zuhant-e le vagy a tető
és hogy lehet-e sejtfalból határfalat húzni

köztem és anyám közt sírhalmok százai
és nem tudom, hogyan ugorjam át őket
köztem és apám közt száz lövedék repül
és nem tudom madárnak látni őket
köztem és a húgom közt fém pinceajtó
középen ásónyéllel kitámasztva
köztem és a mamám közt imából van paraván
vékony selyemfal, nem ereszt át semmit, de semmit

annyira egyszerű telefonon tartani a kapcsolatot a családdal
annyira könnyű a számlát inszomniával és nyugtatókkal kiegyenlíteni
és mint a részegség, olyan hallgatni ahogy a másik vére a fejhallgatón dobol
főleg, hogy közben az enyém sörétté csomósodik és kilő:
puff!
!

„A költészet napja van. Nem érdekel, hogy van-e értelme, pontosabban nem érdekelnek, akik szerint nincs. Azok közé akarok tartozni, akik azt mondják: »orosz hadihajó, húzz a faszba!« vagy fárszi nyelven szavalnak szerelmes verseket. Nem azért, mert azt hiszem, vagy azt hazudom, hogy csak madarak szállnak el fölöttünk. Hanem mert pontosan tudom, hogy akárhányan vagyunk is, valahogy át kell mentenünk a nyelvet, ami nem újbeszél, a fogunkban tartva, ha azt akarjuk, hogy valaha egyszer legyen hazánk"

– írta Nagy Petra Júlia a közösségi oldalán, ahol fényképeket is megosztott az akcióról.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.