Havi pár száz forintba kerülne, mégis kötelező biztosítás nélkül hajtják a robogók többségét

Nagy Donát 2022-04-11 14:02:41
Csak minden hatodik segédmotoros kerékpár rendelkezik biztosítással, a többi tulajdonosa baleset esetén mindent saját zsebből fizet – már ha elkapják őket, ami a rendszám nélküli jármű miatt sokszor reménytelen.

A jó idő beköszöntével ismét előkerülnek a garázsokból a robogók, a tulajdonosok jelentős része továbbra sincsen tisztában azzal (vagy egyszerűan nem foglalkozik vele), hogy minden segédmotoros kerékpárra kötelező biztosítást kötni. Becslések szerint mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden hatodikra fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb).

A statisztikák szerint csak 100 ezer segédmotorra van érvényes biztosítás, azaz félmilliónyi robogó szabálytalanul közlekedik az utakon.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) arra hívja fel a figyelmet, hogy a kategóriától és lakhelytől függően átlagosan 6-8 ezer forintos éves díj kifizetésével a robogótulajdonosok mind a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírságnak, mind pedig a közúti baleset során okozott kár megtérítésének kockázatát ki tudják küszöbölni.

Fotó: Pixabay

A robogók által okozott károk átlagos összege gyorsan emelkedik, néhány kategóriában 65 százalékos volt a növekedés a balesetek során kifizetett átlagos kártérítésnél, ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós szintet is, hiszen biztosítás hiányában a károkozó mindent a saját zsebéből fizeti ki. A károsultaknak ilyenkor a MABISZ Kártalanítási számlája térít, mielőtt az összeget behajtaná a károkozón.

A fenti számok is egyértelműen azt jelzik, hogy nem csak kötelező, de mindenképpen célszerű is megkötni a havi párszáz forintos díjú kgfb-t a robogóra

–  magyarázza Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja, majd hozzáteszi:

Attól sem kell tartani, hogy a robogósokat biztosításkötéskor retorzió éri a korábbi mulasztásuk miatt. Nem kell ugyanis fedezetlenségi díjat fizetni, mint a gépkocsik vagy motorok esetében, igazoltatáskor pedig a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban a jármű rendelkezik-e biztosítással.

Amennyiben a jármű nem rendelkezik rendszámmal, a biztosítók az alvázszámra kötnek kötelezőt, melynek meglétét jól látható helyre kiragasztott matrica igazolja. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bónusz-málusz besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét.

Szólj hozzá!

A legnagyobb hőségben is helyt áll a GYHG - a kánikulában is zavartalan a hulladékszállítás

A győri hulladékgazdálkodási társaság a rendkívüli meleg ellenére is biztosítja a folyamatos szolgáltatást, miközben dolgozói védelmére is kiemelt figyelmet fordít. 

100 lakást építenének az egykori kőszegi SOS gyermekfalu területén

A helyi önkormányzat támogatja a beruházást, ugyanakkor vannak még megoldásra váró feladatok.

Megverte anyját egy férfi a szombathelyi vasútállomás előtt

Apja próbálta csitítani az agresszív férfit.

Az elektromos járművek idén nyáron is hódítanak!

A nyári szezon beköszöntével a városi utcák és a vidéki kerékpárutak képe alapvetően megváltozik.

Szakács András szerint minimum ellentmondásos a győri Fidesz–KDNP álláspontja a szolidaritási adóval kapcsolatban

Azt megszavazta ugyan a helyi Fidesz, hogy a szabályozás a jelenlegi formájában nem jó, de azt a határozatot mégsem vonták vissza amiben tavaly még azt állították, hogy az elvonás Győr stratégiai érdeke. 

Állásfoglalást készített az abdai képviselő-testület a Juhász Balázst érintő NKA-ügyben 

A testület a település jó hírnevének védelmére hivatkozva fogalmazott meg határozati javaslatot, amely a képviselő megbízatásának mérlegelését is felveti.

Válogatós a kutyusod vagy igényes?

Sok gazdi ismeri azt a helyzetet, amikor izgatottan kitölti a kutya táljába a vacsorát, a négylábú kedvenc azonban csak megszagolja az ételt, majd érdektelenül elsétál.

Medián: a többség nem tiltaná a Pride-ot

A teljes népesség 58%-a szerint az iskolai tananyagnak a homoszexualitás és a nemi sokszínűség témájára is ki kell térnie.

Nem mindegy, mennyit fizetsz vissza – mutatjuk, miért

Egy hitel felvételekor sokan elsősorban azt nézik, mekkora összeget tudnak havonta kényelmesen törleszteni.

Vasivíz: Az Oladi Plató szennyvízelvezető rendszere jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy közműként a társaságunk üzemeltetésre átvegye

A víziközmű szolgáltató nem is lát arra esélyt, hogy a közeljövőben az átvétel megtörténhessen. Amennyiben a társulás megszűnik, úgy az átvétel szinte ellehetetlenülne.

Több mint 3 milliárd forintos uniós program segíti az álláskeresőket Győr-Moson-Sopron megyében

Többféle támogatás is elérhető: bértámogatás, a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások, valamint képzéshez kapcsolódó, az álláskeresést ösztönző juttatás.

Új igazgatóságról döntött a közgyűlés - nehéz örökséget vesz át a Győr-Szol új vezetése

Milliárdos hiányok, rendőrségi nyomozások, vitatott beruházások és vezetőváltások után kaphat új irányítást a város talán legfontosabb önkormányzati cége.

Rendkívüli intézkedéseket vezet be a kormány a történelmi hőhullám miatt

Home office az államigazgatásban, felfüggesztett kamionstop, fokozott tájékoztatás és országos készültség – a hétvégén akár 40 Celsius-fok is lehet.