Így támogathatja a tanárokat, akik folytatni fogják a sztrájkot

Pintér Bence 2022-04-10 18:47:00
Az eddigi kormányzati ígérgetések a PDSZ szerint elégtelenek.

Közleményben köszönte meg a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) sokezer oktatásban dolgozónak, hogy az elmúlt időszakban példátlan kitartással vettek részt a béremelésért és a munkaterhek csökkentéséért folyó küzdelemben, s éltek a munkavállalók legnyomatékosabb eszközével, a munkabeszüntetéssel. „Vállalták a sztrájkot, sőt a polgári engedetlenséget is annak érdekében, hogy Magyarországon is érvényesüljön: A SZTRÁJK ALAPJOG” – írják.

„A harcnak még nincs vége, mivel az eddigi kormányzati ígérgetések elégtelenek. A szakszervezetek a kormány megalakulásától folytatják a sztrájktörvény szerinti egyeztetést, és ha rövid időn belül nincs eredmény, folytatódik a munkabeszüntetés. Most azonban a legfontosabb az eddig sztrájkban és polgári engedetlenségben részt vettek mielőbbi támogatása.”

Köszönetet mondtak mindazoknak, akik kifejezték szolidaritásukat, és pénzbeli támogatást nyújtottak a sztrájkban és polgári engedetlenségben részt vett közoktatási és szakképzési dolgozók számára. A 2022. április 1-jéig tartó munkabeszüntetésben résztvevők számára 2022. április 12-éig gyűjtik a támogatásokat, majd pedig megkezdjik a beérkezett összeg felosztását.

A PDSZ saját gyűjtése mellett a Tanítanék Mozgalom is kezdeményezte sztrájkalap létrehozását, ami hármas együttműködésben – a Humán Platform Egyesület és a PDSZ Oktatással a Demokráciáért Alapítványa részvételével – meg is valósult. A Tanítanék és A noÁr Mozgalom pedig szolidaritási koncertet és tüntetést szervezett 2022. április 1-én, amelynek bevételei szintén az Alapítványon keresztül kerülnek a sztrájkolókhoz és a polgári engedetlenségben résztvevőkhöz.

Kérjik, hogy aki még szeretné a sztrájkban és polgári engedetlenségben eddig résztvevőket támogatni, április 12. éjfélig utaljon erre a számlára:

Számla tulajdonosa: Oktatással a Demokráciáért Alapítvány
Számlaszám: 11707000-22230573-00000000
IBAN: HU70 1170 7000 2223 0573 0000 0000  SWIFT KÓD: OTPVHUHB
Az átutalás közleménye: „Támogatás”

vagy a Tanítanék Mozgalom honlapján keresztül.

A sztrájkban, polgári engedetlenségben résztvevőknek nyújtandó támogatások igénylésének végső határnapja 2022. május 15. A támogatás annak fizethető ki, aki az erre készült online nyomtatványon igényelte azt, és megfelel a kérdőívben feltüntetett feltételeknek.

Ha az új kormánnyal nincs megállapodás, akkor a munkabeszüntetés folytatódik, és újabb támogatásgyűjtést indítanak.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.