Esélyes: az oroszok azért használtak Tocska-U rakétát a kramatorszki támadáshoz, hogy az ukránokra kenhessék

Papp László Tamás 2022-04-08 17:50:36
Mivel ilyen fegyvere az ukrán hadseregnek is van. Legalább harmincöt civil halt meg.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elítélte a Donyeck megyében lévő kramatorszki vasútállomás ellen pénteken elkövetett orosz rakétatámadást, amelyben a vasúttársaság szerint legalább harmincöt civil vesztette életét, hangsúlyozva, hogy „ha a gonoszt nem büntetik meg, nem áll meg”

– írja az MTI.

„A megszállók Tocska-U rakétákkal Kramatorszk pályaudvarát találták el, ahol több ezer ukrán civil várakozott evakuálására. Körülbelül harmincan haltak meg, és mintegy százan megsebesültek. A rendőrség és a mentést végzők a helyszínen vannak. Az orosz szörnyetegek nem hagynak fel módszereikkel. Mivel a csatatéren nem tudnak és nincs bátorságuk ellenállni nekünk, cinikusan a civil lakosságot pusztítják. Ez gonoszság, aminek nincs határa, és ha nem büntetik meg, soha nem áll meg”

– írta az elnök a Telegram üzenetküldő portálon.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál a főügyészség közlésére hivatkozva azt írta, hogy csaknem négyezren tartózkodtak a vasútállomáson, javarészt nők, gyermekek és idős emberek, akik az orosz támadások elől menekülnek Ukrajna biztonságosabb régióiba, miután a Donyeck megyei ukrán vezetés erre szólította fel a lakosságot. Kramatorszk a megye ukrán ellenőrzés alatti részében van. Két rakéta csapódott be az állomásba, az egyik közvetlenül az ideiglenesen létrehozott vasúti váróterembe. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) eddig 39 halálos áldozatról tud, köztük négy gyermekről.

Ukrán elemzők szerint az orosz erők azért Tocska-U típusú rakétarendszert használtak a támadáshoz, mert ilyen fegyverzete egyaránt van az ukrán és az orosz hadseregnek. Ez alapján valószínűsítik, hogy

Moszkva az ukrán fegyveres erőket fogja megvádolni a támadással.

Tocska-U rakétarendszer az orosz hadsereg jekatyerinburgi katonai parádéján.

Fotó: Wikipédia

Zelenszkij videokapcsolaton keresztül a finn parlamenthez intézett beszédében arra hívta fel az európai országokat, hogy állítsák le a kifizetéseket Oroszországnak a tőle importált kőolajért, a pénzt pedig olyan számlákon gyűjtsék, amelyekhez Moszkva nem férhet hozzá. Hangsúlyozta, hogy előbb Oroszország állítsa helyre a békét, és feleljen az általa elkövetett háborús bűntettekért, és csakis utána kaphassa meg pénzét az olajért.

Ukrajnába látogatott pénteken Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Borrell kijevi tárgyalásai előtt a Der Spiegel című német lapnak nyilatkozva bejelentette, hogy újra megnyitják az EU kijevi külképviseletét. A nagykövet is a küldöttség tagjaként Kijevbe utazott. Az uniós külképviselet teljes személyzetét az Oroszország által Ukrajna ellen február 24-én indított nyílt háború másnapján evakuálták, és Lengyelországban folytatta a munkáját. A bejelentés szerint most még csak kevés alkalmazottal fog működni Kijevben.

Oleg Kadocsnyikov, az orosz belügyminisztérium migrációs főigazgatóságának helyettes vezetője az Ukrajinszka Pravda szerint arról számolt be, hogy mintegy 12 ezer ukránnak adtak ki Oroszországban sürgősségi eljárással orosz útlevelet. A bejelentéssel kapcsolatosan az ukrán hírportál emlékeztetett arra, hogy csak Mariupol városból március végéig ukrán becslések szerint 2-30 ezer lakost vittek akaratuk ellenére Oroszországba. Donyecki szemtanúkra hivatkozva ukrán híradások arról is beszámoltak a múlt hónap végén, hogy sok gyermeket szülők nélkül szállítottak az orosz megszállás alatti városba, ahol egy kórházban szállásolták el őket.

Dmitro Zsivickij, az északkeleti Szumi megye kormányzója pénteken bejelentette, hogy az egész régió felszabadult az orosz csapatoktól. Hozzátette, hogy viszont még nem biztonságos a megye minden része, mert sok az aláaknázott és át nem vizsgált terület.

A Mariupolban szolgálatot teljesítő ukrán Azov ezred - amelyet Moszkva szélsőségesnek tart - arról adott hírt, hogy péntek hajnalban az orosz erők rálőttek egy civil jégtörő hajóra, amelyen egy személy életét vesztette és többen megsebesültek.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, pénteki összesítése szerint eddig hozzávetőlegesen 19 ezer orosz katona esett el, mintegy ezer került fogságba. Az ukrán erők megsemmisítettek 150 orosz repülőgépet, 135 helikoptert, hét hadihajót, 700 harckocsit, 1891 páncélozott harcjárművet, 333 tüzérségi és 55 légvédelmi rendszert, valamint 108 rakéta-sorozatvetőt.

Szólj hozzá!

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.

Kiállítás, koncert, sport és városnézés – mutatjuk, mit lehet csinálni a hétvégén Győrben

Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman: azt tisztáznák, alapvető jog-e mindenhol a készpénzes fizetés

Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.

Új tanösvényen fedezhetjük fel a győri Püspökerdő titkait 

A tölgyektől az énekesmadarakig, a holtfától az erdő talajának lakóiig sok mindenről mesél az új útvonal.

Kettészakadt az autó a szombathelyi balesetben, maradandó fogyatékosságot szenvedett egy 17 éves utas

A fiatalkorú sofőr a vád szerint túl gyorsan hajtott bele egy veszélyes kanyarba, majd az árokban egy beton kandelábernek csapódott.

Új kerékpáros központot alakítanak ki a győri Virágpiac téren, ami várhatóan 2028 tavaszán nyitja meg kapuit

Kölcsönző, szerviz, kerékpártároló és e-bike-töltő is lesz a több mint 600 ezer eurós fejlesztésben.

Pénteken 56 helyszínen indul városi nagytakarítás Szombathelyen

A lakosság is csatlakozhat az akcióhoz, a helyszíneken szemeteszsákot, kesztyűt és a munkához szükséges eszközöket is biztosítanak.

Benne volt a kulcs, jó ötletnek tűnt: önkényesen elvitt egy autót Körmenden egy férfi, majd villanyoszlopnak hajtott vele

Két nappal később kábítószert is fogyasztott a rovott múltú vádlott, az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott vele szemben.

NERdisztán visszainteget: „Dzsudzsák Balázs Tesóka” levelet írt Szijjártónak, másnap már intézték is a diplomata-útlevelét

A Külügyminisztérium átvilágításakor került elő a levél, amely új megvilágításba helyezi, hogyan működött a diplomata-útlevelek kiadása a korábbi tárcavezetés idején.

Épp csak megjött az ősz, de a Győr-Szol már a karácsony felé kacsingat

Fenyőfa-felajánlásokat vár a társaság, a kiválasztott fákból győri városrészek közösségi karácsonyfái lehetnek.

Örökre elnémult a Kőbánya blues: meghalt Deák Bill Gyula, a magyar rock legendája

A 77 éves énekes egy műtét után hunyt el, halálhírét a hivatalos Facebook-oldalán jelentették be.

Ez is kiderült: Hende Csaba 30 évre titkosította, most mégis nyilvánosságra került a Groupama Aréna megnyitóján repülő Gripenek sztorija

A három vadászgép azért húzott át a stadion felett 2014-ben, hogy emelje az Orbán Viktor és Kubatov Gábor részvételével tartott megnyitó színvonalát.

Jótékonysági főzés és családi programok várják a győrieket szombaton a vásárcsarnokban

Egy finom ebéddel most segíteni is lehet: a Nyitott Piacok Napján befolyt teljes összeget a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének ajánlják fel.

A kötcsei Fidesz-mágnes Kecskés Cordulát is újra a fényre hívta – úgy tűnik a legendás piknikre nem lehet nemet mondani

A választási vereség után szinte teljesen eltűnt a Facebookról a győri Fidelitas korábban rendkívül aktív elnöke.