Még be sem fejezték a forgatást, de a Galaxis Őrzői harmadik része már megdöntött egy rekordot

Fehér Buda 2022-04-07 05:59:00
2000 óta egy filmnek sem sikerült az, mint a készülő Marvel produkciónak.

Tavaly novemberben kezdődött a Galaxis Őrzői harmadik részének forgatása. A sztoriról egyelőre csak sejtései vannak a rajongóknak, a Marvel a saját szokásos módján egyetlen infómorzsát sem hagy kijutni a stúdiók falain kívül. Azt viszont már tudjuk, hogy az Őrzőknek lesz egy új társak éspervagy ellenfelük Adam Warlock személyében, akit Will Poulter alakít jelenleg is Atlantában.

A forgatást a tervek szerint áprilisban fejezik be, majd jövő májusban küldik a mozikba a kész filmet. A munka tehát még gőzerővel folyik, de a filmet rendező James Gunn bejelentette, hogy

a Galaxis Őrzői 3 máris megdöntött egy rekordot.

Az érdem a filmen dolgozó sminkmestereket illeti, ugyanis a rekordot azzal döntötték meg, hogy még egy filmnél sem használtak fel annyi protézist, mint most, írja az Independent. Ebből arra következtetünk, hogy a film teli lesz űrlényekkel, de számítógépes effektek helyett a filmkészítők a tradícionális utat választották.

Az eddigi rekorder egyébként a 2000-ben mozikba kerülő Grincs volt. A filmről azóta is azt pletykálják,hogy Jim Carrey-nek annyi protézist kellett viselnie a forgatás alatt, hogy csak katonai relaxációs technikával bírta ki a folyamatot. 

A Marvel-film elismeréséről James Gunn a Twitteren is beszámolt, a protéziseken dolgozó Legacy Effects szólt neki, hogy a nagy meló közben behúztak egy rekordot is.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.