Újabb parkolóhelyek kialakításával próbálják meg orvosolni a szombathelyi Stromfeld-lakótelepen kialakult parkolási helyzetet

Farkas Bazsi 2022-04-06 10:34:00
A körzet képviselője, Bokányi Adrienn tegnap lakossági fórumot tartott. Itt az is elhangzott, hogy bár a Lidl hátsó parkolójában általában mindig van szabad hely, a lakók inkább a lakáshoz közelebb próbálják meg letenni a kocsit.

A Stromfeld-lakótelep közlekedési, parkolási problémái voltak a tegnapra összehívott lakossági fórum fő témája. A tanácskozáson jelen volt Ágoston Sándor, a szombathelyi közterület-felügyelet vezetője, aki ismerte a parkolási szabályszegések főbb tudnivalóit, majd kiemelte, hogy a lakótelepen a legnagyobb problémát az úgynevezett karéjokban való parkolás jelenti, de a zöld területeken való megállás miatt is gyakran kell eljárniuk.

Fotó: Farkas Bazsi

Felvettem a kapcsolatot a Lidl országos vezetőjével, tőle azt a választ kaptam, hogy az áruház hátsó parkolóját nyugodtan használhatják a környéken lakók. Az elmúlt időszakban többször is jártam a helyszínen. Amíg a karéjokban 8-10 autó állt, addig itt a pakorlóban 19-28 szabad hely volt. Ebből én azt a következtetést vonom le, hogy bár lenne szabad hely, a lakók inkább azt veszik szempontként, hogy a ház bejáratához minél közelebb tudják letenni az autót. Pedig ha hajlandóak lennének sétálni, akkor már nem lennének annyira zsúfoltak a Stromfeld útjai - mondta Ágoston.

Fotó: Farkas Bazsi

A lakók a Liliom Ház problémájára is felhívták a figyelmet. A háztömbök ugyanis annak idején saját parkolót építettek, ezek most közforgalom előtt megnyitott magánterületen találhatóak. A jelenlévők elmondása szerint többször előfordult, hogy a házban lakók azért nem tudtak itt parkolni, mert olyanok foglalták el a parkolókat, akik nem az épületben laknak.

Ágoston a helyzet tisztázására elmondta, hogy mivel közforgalom előtt meg lett nyitva a terület, így bárki teljesen jogosan parkolhat itt, ebben semmiféle jogsértés nincsen.

A lakók aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a környék közlekedési helyzete csak súlyosbodni fog akkor, ha kinyit az új McDonald’s.

Fotó: Farkas Bazsi

Bokányi Adrienn (Éljen Szombathely!) a körzet képviselője arról tájékoztatott, hogy felmérést végeztek annak érdekében, hogy a parkolási helyzetet meg tudják oldani. Azt kérdezték meg a lakóktól, hogy mit szólnának hozzá, ha a háztömbök és a Repülők útja közti zöld területből vennének el az autók számára. Ezt a többség elutasította.

Fotó: Farkas Bazsi

Az a megoldás született, hogy a garázssorok mögötti íves területre építenének parkolókat. Így összesen 47 új helyet tudnának kialakítani. Ebből elsőként 13 helyet kezdenek el építeni, ami 30 millió forintot emészt majd fel. A maradék helyek kialakítását EU-s pénzből próbálják meg megépíteni, ez következő pénzügyi ciklusban kiírt TOP+ forrás terhére történhet meg. A 13 új helyet már idén átadhatják, a maradék parkolók építése pedig 2023-ban, vagy 2024-ben valósulhat meg.

A képviselő azt is elmondta, hogy a lakóknál igény jelentkezett, hogy a szokásos szelektív szemétgyűjtés mellett, a használt sütőolajnak is tegyenek ki gyűjtőt. Ez a napokban meg is fog történni. 

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.