Darts nyilakkal dobálták Hencz Kornél plakátját az egyik celldömölki iskolában

Fehér Buda 2022-04-06 19:38:00
Az alpolgármester feljelentést tesz.

Eljutott a lapunkhoz egy, a Snapchaten terjedő felvétel, amin az látszik, hogy egy diák darts nyilakkal dobálja Hencz Kornél, a Vas2-es körzetben, az összefogás jelöltésében elindult képviselőjelölt választási plakátját a celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. 

Információink szerint az iskola tegnapi diáknapján lopta le néhány diák a plakátokat, majd azokat bevitték az iskolába, hogy szórakozzanak velük. Miközben az egyik diák dobálja a fotót, egy társa azt kiabálja, hogy „faszszopó Hencz Kornél”, és „azaz” felkiáltással bíztatja a telitalálatokat.

Választási plakátra dartsozó celldömölki diákok

Márki-Zay Péter és Hencz Kornél választási plakátjára dobáltak darts nyilakat a celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium diáknapján a diákok.

Az Ugytudjukhoz eljutott olyan információ is, miszerint a dobálózásért két diák a felelős, egyikük a celldömölki Járási Hivatal vezetőjének unokaöccse, másikuk az egykori ÁFÉSZ elnök unokája.

Ezeket a plakátokat egyébként kettesével rakták ki a kampány alatt, az egyik felén Hencz Kornél Márki-Zay Péterrel volt látható, ez jelent meg a videón, a másik felén pedig csak Hencz képmását tüntették fel. 

Időközben aztán előkerült az Instagramon a másik plakát is, egy, az Instagram sztorikba feltöltött fotón az látszik, hogy a plakát egy sátor alatt van, miközben a két fiatal cigiszünetet tart. Információink szerint egyébként a két fiatal ittas állapotban volt, amikor a felvételek készültek.

Megkerestük az ügyben Hencz Kornélt, aki a lapunknak elmondta, szerinte katasztrófa, ami történt, de jól tükrözi az ország jelenlegi állapotát. 

„Ide jutottunk Orbán Viktor propagandája miatt. Ezek a plakátok egyébként nagy méretűek, tehát nem lehet egyszerűen táskában, vagy kabát alatt becsempészni őket. Nagy a baj, ha az iskola vezetősége nem vette észre, hogy a diákok plakátokat csempésznek be, viszont ha észrevették, és szemet hunytak felette, az még nagyobb probléma.” 

Hencztől megtudtuk, hogy feljelentést tett az ügyben.

Megkerestük a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnáziumot, valamint a Vas megyei Rendőr-főkapitányságot is. A cikkünk megjelenéséig a gimnázium válaszolt, ők a következő közleményt juttatták el hozzánk:

A 2022. április 5-én tartott diáknapi rendezvény kampányprogramjai során sajnálatos esemény történt, amellyel iskolánk egy tanulója megsértette az országgyűlési választáson elindult helyi képviselőjelölt emberi méltóságát. Hencz Kornél képviselőjelölt úrtól, Celldömölk város alpolgármesterétől a vétséget elkövető diák nevében elnézést kérünk. A tanulót gimnazistához méltatlan viselkedéséért fegyelmi büntetésben részesítjük.

Frissítés

Cikkünk megjelenése után megérkezett a rendőrség válasza is, ők azt írják, hogy a Celldömölki Rendőrkapitányság munkatársai adatgyűjtést végeztek a helyszínen, valamint a rendőrkapitányság nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés vétség, valamint dolog elleni erőszakkal, szabálysértési értékre elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

Szólj hozzá!

Ágh Péter tényleg nem fogta fel, hogy a TISZA számára ő nem parlamenti képviselő

A fideszes politikus egyeztetésre hívta Strompová Viktóriát.

A nagykölkedi gumi-ügyben érintett V.Németh Zsoltot javasolja a Fidesz a parlament Élőkörnyezetért Felelős Bizottság elnökének

Furcsa lenne, ha gumihegyhez kapcsolódó korrupció ellen harcoló TISZA jóváhagyná a kinevezését.

A legdrágább döntés az, ha nem döntünk: a magára hagyott erdők ára végül tonnákban és milliókban mérhető

Egy friss kutatás szerint a tétlenség nem természetes regenerációt, hanem romló állapotot és nagyobb veszteséget okoz.

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein.