Gattyánék pártja megtarthatja az állami támogatást

Nagy Donát 2022-04-04 09:39:00
A pornómilliárdosnak semmit sem kell visszafizetni, sőt, most évekig fogja kapni a közpénzt.

Hajszállal, de elérte az 1 százalékos eredményt a vasárnapi választáson a valasztas.hu adatai alapján Gattyán György pornómilliárdos pártja, így nem kell visszafizetniük a kampányukra kapott állami pénzeket, és a jövőben is jogosultak lesznek állami támogatásra – írja a HVG.

Fotó: MTI

A lap szerint Gattyán mozgalma vitatható körülmények között állított választási listát, miután a budapesti 4-es választókerületben a helyi választási bizottság feljelentést tett olyan, a párt jelöltjei által leadott ajánlóívek miatt, amiken elhunyt emberek adatai és aláírásai szerepelnek, józsefvárosi jelöltjüket pedig első fokon el is tiltották az indulástól.

A pártelnök maga a Megoldás Mozgalom 100 napos fennállása óta elért eredményt emelte ki az eredményt értékelve, írja az MTI. Az üzletember azt mondta, egy száznapos pártnak, mozgalomnak ez szép eredmény, bár egy kicsit többre számítottak.

A digitalizációról – mint a kampány fő eleméről – azt mondta: nekik még mindig ez a legfontosabb, de a két nagy politikai tömb is elkezdett ezzel foglalkozni. Arra a kérdésre, hogy el tud-e képzelni együttműködést akár a kormánnyal is, hogy a digitalizációs céljaikat elérjék, azt mondta: ez egyelőre nem aktuális, de ha bárki kéri tőlük, hogy adják át a tapasztalataikat, tudásukat, vagy nyújtsanak segítséget, nyitottak erre.

Szólj hozzá!

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.