Győzike: Keddtől hivatalosan is a Fidesz csapatához tartozom

Székely Zoárd 2022-04-03 21:22:00
A vőjelöltje jövő héten megalakítja a Fidelitast.

A héten rendesen felforrt a légkör Gáspár Győző, azaz Győzike körül, miután a Facebookon közzétette, hogy belépett a Fideszbe. Másnap ugyan Budai Gyula fideszes képviselő cáfolta a hírt, végül tisztázódott, hogy a showman-énekes még csak leadta a tagfelvételi lapot, vagyis folyamatban van az ügy.

Hivatalosan még nem Fidesz-tag Győzike, de már leadta a tagfelvételi lapot

Ahogy arról mi is beszámoltunk hétfőn, Gáspár Győző, ismertebb nevén Győzike belépett a Fideszbe. Mindezt tettük a showman-énekes közösségi oldalán megosztott képek után, amin Budai Gyulával közösen szerepelnek, „Mától hivatalosan is!" kommentárral. Kedden viszont Budai azt mondta az ATV-ben, hogy az énekes-showman jelenleg nem tagja a Fidesznek, csupán azt erősítette meg, hogy Gáspár Győző ellátogatott hozzájuk a külügyminisztérium épületébe, ahol - elmondása szerint - rendszeresen fogadnak vendégeket.

Győzike a Fidesz eredményváró rendezvényén nyilatkozott a 24.hu-nak, ahol azt is megpróbálta tisztázni, hogy áll a Fideszbe való belépése, amihez több aláírást is kellett gyűjtenie, és ami kissé lassabban halad a kampányolás miatt, de hamarosan meglesz a beiktatás.

„Keddtől hivatalosan is a Fidesz csapatához, illetve pártjához tartozom. Illetve a vőjelöltem jövő héten szerdán megalakítja a Fidelitast és megyünk előre, mert előre kell, hogy menjünk. Én maradok a Romantic frontembere, ugyanígy énekelni akarok, csak ugyanabban a világban akarok élni, amiben eddig éltünk: Békesség, család, gyerekek. Ahogy miniszterelnök úr mondja, a család a legfontosabb"

– mondta Gáspár Győző, aki állítása nem akarja elvenni senkitől a cigányság képviseletét.

„Mindenki azt gondolja rólam, hogy a Gáspár Győző egy showman, aki csak bohóckodni tud. Igen, forgatókönyv szerint élünk, de van egy normális oldalam, amit az ország nem ismer. Igen, vállalnék, ha megkérnek, nagyon szívesen"

– válaszolt arra a kérdésre, hogy vállalna-e hivatalos pozíciót a romák felzárkóztatására.

 

Szólj hozzá!

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.