Újra strand lesz Szombathelyen a régi városi strand helyén!

Farkas Bazsi 2022-04-01 14:16:00
Ugrótorony, szabadeséses csúszda és tisztelegve a régi strand emléke előtt, betonmedence is lesz a területen.

Nem társasház és nem parkoló, hanem újra strand lesz a szombathelyi régi városi strand helyén - tudta meg az Ugytudjuk.hu.

Lapunk több forrásból úgy értesült, hogy ma délután érkezett meg az a kormányzati levél, amelynek tartalma szerint a központi forrás terhére újra strand létesülhet azon a területen, ahol korábban is strand volt. 

Teljesen logikus lépés lenne, hogy visszatérjen gyökereihez ez a terület, egyelőre azonban úgy tudom, hogy a kormány azért tartja vissza a kommunikációt a témában, mivel ezzel ugye hátra megyünk és nem előre, így valami új panelt kell kitalálniuk, ami időbe telik. Én személy szerint azt javasoltam, hogy az “Inkább csússz és ússz, mint sztároskodj és ne valld be a házad kiadásából befolyó pénzt!”, de ezen egyelőre még gondolkoznak. Minden esetre örülök, hogy a civil strandolók elérték céljukat, és hamarosan már nem csak a levegőben lesznek itt fecskék a Markusovszky utcában - nyilatkozta lapunknak Szereplő Tóbiás, kistelepülési influenszer. 

Szereplő azt is hozzátette, hogy információi szerint egy betonmedence is létesül majd, amivel a régi városi strand milliőjét szeretné megidézni a beruházó.

A forrás biztosítva van - ezt kormányzati forrásunk erősítette meg.

A rendelkezésre álló összeg megküldését azonban még jóvá kell hagynia valamelyik miniszternek, kérdéses azonban, hogy éppen melyik fog erre ráérni, de a forrás egészen biztosan biztosítva van - ezt a Kabinosok Országos Szövetségének kulcsőrző titkára, Hvége Csanád is megerősítette. Hvége azt is hozzátette, hogy a nyáron majd csobbanhatunk. Évszakban igen, de évben egyelőre nem tudott pontosítani. 

Minden esetre mi optimisták vagyunk, hogy a terület ismét megtelik élettel, majd valamikor.

Ha esetleg kétséged támadna az általunk leírtak valódiságával kapcsolatban, akkor vess egy pillantást a naptárra.
A fenti írásban szereplő karakterek kitalált alakok, a valósággal való bármilyen egyezés csakis a véletlen műve. 

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.