Vesztegetéssel és zsarolással szereztek hamis antigén teszteket egy háziorvostól

Székely Zoárd 2022-03-30 12:09:08
Az ügyben várhatóan a Győri Törvényszék fog érdemi döntést hozni.

Minősített zsarolás, minősített vesztegetés és minősített vesztegetés elfogadása miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség négy ember ellen: három ember megzsarolt egy háziorvost, aki hamis koronavírus antigén teszteredményeket állított ki számukra.

A vádirat szerint tavaly májusban egy férfi tizenegy ember negatív koronavírus antigén teszteredmény kiállítást kérte a háziorvostól, tesztelés nélkül.

Az orvos kiállította a dokumentumokat, amelyekért fejenként ötezer forintot kért.

A megrendelő azonban nem fizette ki az összeget, arra hivatkozott, hogy akkor fogja átadni a pénzt, ha azt ő is megkapja az érintett emberek ausztriai munkáltatójától.

Három nappal később a férfi az élettársának szülei társaságában felkereste a háziorvost, mert felháborodott azon, hogy többen is koronavírussal fertőződtek meg azok közül, akik megkapták a negatív teszteredményt.

A találkozó során a három ember vállalta, hogy személyenként ötszázezer forintért „lecsillapítják" a koronavírusos embereket, azonban, ha nem kapják meg a pénzt, feljelentik az orvost. Az orvos ötszázezer forintot és további tízezer forint benzinköltséget átadott a követelőknek, a maradék összeg átadását másnapra ígérte.

A fennmaradó pénz átadása helyett azonban az orvos - a felesége javaslatára - értesítette a rendőrséget. A háziorvos szabadlábon védekezik, a többi elkövető letartóztatásban van.

Szólj hozzá!

Jöhetnek az uniós ezermilliárdok

Magyarország uniós újjáépítési terve megkapta az EU-s pénzügyminiszterek egyhangú jóváhagyását.

Popa Gergely helyettes államtitkári kinevezése miatt jövő héten összeül a szombathelyi közgyűlés

Összeférhetetlenség miatt közös megegyezéssel bont szerződést az önkormányzat a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatójával. Új pályázatot írnak ki.

Hivatalosan is Takács Tibort szánja az országos rendőrfőkapitány Vas megye elsőszámú rendőrének

A megyei közgyűlés egyhangúlag támogatta a megyei rendőr-főkapitány kinevezését.

Megváltozott a parkolók kiosztása a győri kórházban

Dézsi Csaba András fix helye is áldozatul esett.

Korpásodás és száraz fejbőr: mi a különbség?

Valószínűleg már találkoztál azzal a kellemetlen helyzettel, amikor a vállaidon fehér pelyhek tűnnek fel, miközben viszket a fejbőröd.

Biológiai szúnyoglárva-gyérítés lesz július 10-én pénteken Győrben és Gönyűn

A szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy a kertekben is számolják fel a pangó vizeket, mert ezek ideális szúnyogtenyésző helyek.

Kövesse tárlatvezetéssel a kínai agyagkatonák titkait - nyáron is izgalmas programokkal vár a Rómer Múzeum Győrben

Nyitott tárlatvezetések, különleges kiállítások és állandó tárlatok közül válogathatnak a kultúra kedvelői.

Nem a napot lopják a szombathelyi Dolgozók útjának felújítása közben, csak hát, száradnia kell a betonnak

A kivitelezésért felelős Magyar Közút vezetője avatott be a részletekbe.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 1. rész

A közművelődés nem önálló szakpolitikai fejezetként jelenik meg a TISZA programjaiban, mégis több fontos területen felbukkan: a kultúra, az önkormányzatiság, a civil társadalom, a vidékfejlesztés és a helyi közösségi élet metszéspontjában.

Már a KDNP-nek is kellemetlen a Fidesz

2029-ben már külön pártként indulnának az Európa Parlamenti és az önkormányzati választáson is.

Orbán Viktor kiállt Szakács István mellett

A Védvonal biztosítja az influenszer a jogi védelmét.

Kiderült milyen vendéglátó lesz a szombathelyi Pannónia Házban

A korábban itt üzemelő étterem a Pelikán Hotelbe költözött.

Hogyan érhetjük el a vágyott csúcsélményt?

Eszébe jutott-e már, hogy milyen nagy szerepet játszik a tudatállapot a szexuális élmények megélésében?

Megmutatják a megyei adatok, hol növelik leginkább a halálozást a hőhullámok

A nyugati országrészekhez mértek, kiugró adatot produkál Győr-Moson-Sopron megye.

Pucér képeket ígért bankkártya adatokért cserébe egy sárvári nő

A történet végét valószínű mindenki ki tudja találni.

Saját kisfiát ütötte el tolatás közben egy édesapa, a győri ügyészség megrovásban részesítette

A négyéves gyermek súlyosan megsérült a Mosonmagyaróvár melletti településen történt balesetben, az eljárást végül megszüntették.

Lampionok, hajók, jet-ski verseny és kacsaúsztatás: másodszor érkezik a különleges vízi fesztivál Győrbe július 18-án

A II. Lampionos Hajós Felvonulás látványos programokkal, Európa-bajnoki bemutatóval és jótékonysági eseménnyel tölti meg a város folyóit.