Összellenzék: Legyen azonos a külföldön élő magyarok szavazati joga!

Papp László Tamás 2022-03-30 20:40:13
Meg szeretnék szüntetni a külhoni magyar illetve a Nyugat-Európában élő magyar szavazati joga közötti különbséget.

Keresztes L. Lóránt, az LMP frakcióvezetője az ellenzéki szövetség szerdai sajtótájékoztatóján elmondta:

„Mindent meg kell tennünk, hogy a mindenkori ellenzék és a mindenkori kormány között ebben a lehető legszélesebb konszenzust tudjuk kialakítani”

Fontosnak nevezte a politikai szféra és a civil szféra együttműködését is ezen a területen. Megállapította, hogy a jelenlegi kormány az elmúlt tizenkét évben nem törekedett ennek az egységnek a kialakítására. Felhívta ugyanakkor a figyelmet egy pozitív példára, nevezetesen a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókért elindított európai polgári kezdeményezésének a két évvel ezelőtti magyar parlamenti támogatására  is.

Szerinte ez nem csupán a magyar nemzet számára rendkívül fontos ügy, hanem közös európai feladat is, ami „fel tudtak helyezni az európai politika térképére”.

A zöldpárti politikus kilátásba helyezte: az új kormány kezdeményezni fogja a parlamenti pártok mielőbbi összehívását, hogy közösen határozzák meg a nemzetpolitika legfontosabb alapvetéseit. A nemzetpolitika legfontosabb céljának azt nevezte, hogy minden magyar meg tudja őrizni a nemzeti identitását, és mindenki be tudjon kapcsolódni a magyar nemzet gyarapodását, a magyar nemzeti kultúra továbbörökítését célzó közös együttműködésbe, függetlenül attól, hogy Magyarországon, a Kárpát-medence bármelyik területén, Európában, vagy bárhol máshol a világon él.

Keresztes L. Lóránt szerint átláthatóvá kell tenni a támogatáspolitikát: azt pályázati alapon kell szervezni, és be kell vonni a külhoni magyarokat képviselő szervezeteket, hiszen nem lehet Budapestről megmondani, hogy milyen irányú, milyen jellegű támogatásra van szükség.

„Meg fogjuk szüntetni azt az alá-fölérendeltségi viszonyt, ami jellemzi most ennek a jelenlegi kormánynak a politikáját”

– tette hozzá.

Fazakas Attila (Jobbik) nemzetpolitikai kabinetvezető egyebek közt arról beszélt, hogy meg szeretnék szüntetni a külhoni magyarok szavazati joga, illetve a Nyugat-Európában élő magyarok szavazati joga közötti különbséget.

Jelenleg a külhoni magyar területeken levélben lehet szavazni több napon át, miközben Nyugat-Európában több százezer ember arra van kényszerítve, hogy a konzulátusokon, illetve a külképviseleteken szavazzon a választás napján.

„Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy semmilyen visszaélés ne lehessen a magyar választások kapcsán. A minap látott napvilágot az a délvidéki praktika, ami szerint délvidéki VMSZ-es aktivisták viszik ki a szavazással kapcsolatos dokumentációt. Tehát ezt mindenképpen meg fogjuk szüntetni” - szögezte le.

Azt is nagyon szeretnék - folytatta -, hogy egyenlő távolságot tartsanak a pártoktól és a civil szervezetektől.

„Jelenleg ez nem így van, és pontosan az történik, hogy a magyarországi gyűlöletpolitikát valamilyen szinten exportáljuk a külhoni magyar területekre. Nagyon szeretnénk azt elérni, hogy a külhoni magyar területeken korrekt médiaviszonyok jöjjenek létre, és ne csak egy bizonyos pártnak a támogatásával létrehozott orgánumok jelenhessenek meg" - jelentette ki a kabinetvezető.

Fazakas a mai magyar kormány hibájául rótta fel, hogy miközben a tömbben élő magyarságot támogatja, a szórványvidéken a legkiszolgáltatottabb magyar közösségek napról napra fogynak és az eltűnés határára jutottak. Ezért a Magyar Állandó Értekezlet keretein belül vissza akarják hozni a szórvány szakbizottságot

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.