A csornai választókerületben a szociális problémák és az országos gondok a fő téma a képviselőjelöltek szerint

Nagy Donát 2022-03-30 17:02:00
Győr-Moson-Sopron 3-as számú országgyűlési választókerületében öt induló közül lehet vasárnap kiválasztani a számunkra legkedvesebbet, igaz, többségüknek nem volt mondanivalója a leendő választóiknak.

Az Ugytudjuk.hu fontosnak tartja, hogy a közelgő országgyűlési választáson a szavazók a legszélesebb tájékozottsággal rendelkezzenek a jelöltek személyével kapcsolatban. Portálunk ezért szeretné bemutatni a nyugat-magyarországi régióban a 2022-es országgyűlési választásokon induló jelölteket, akiktől rövid bemutatkozást, illetve két kérdés megválaszolását kértük.

  • Mit tart jelenleg az ország legnagyobb problémájának?
  • Milyen megoldást javasolna rá?

A válaszokat választókerületekre bontva közöljük, ezúttal a csornai székhelyű Győr-Moson-Sopron megyei 3-as számú körzet jelöltjeit mutatjuk be, ahol a választópolgárok száma 66 443 fő.

Kovácsné Varga Ildikó - Egységben Magyarországért (DK, Jobbik, Momentum, MSZP, LMP, Párbeszéd)

Csornán születtem 1967-ben, azóta is ott élek. Általános és középiskolai tanulmányaimat is Csornán végeztem. 1985-ben óvónőként kezdtem dolgozni. Munka mellett elvégeztem Sopronban az Óvóképző Főiskolát, majd 2010-ben az ELTE szociális munka szakot. Közoktatás vezetői illetve szociális szakvizsgával is rendelkezem.
Férjem vállalkozó Csornán. Egy gyermekem van, aki 10 éve külföldön találta meg önmegvalósításának feltételeit. 

1997-2008 között vezettem a Csornai Szociális Központot. A több mint tíz év alatt olyan programokat valósítottunk meg, melyek a térségben élő emberek életminőségét javították. Ezek közül néhány: elkészítettük Csorna Város Szociális Szolgáltatástervezési Koncepcióját; 2005-ben került bevezetésre a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, amely nemcsak Csornán, hanem a kistérségre kiterjesztve működött. A Kistérségi Társulás megalakulásával lehetőség nyílt a térség szociális hálójának bővítésére. Pályázat segítségével létrehoztunk egy bentlakásos átmeneti otthont, fogyatékosok nappali intézményét, valamint a támogató szolgálatot és szociális bérlakásokat is építettünk. 2004-ben a helyi kórház belgyógyász orvosaival együttműködve elindult egy egészségügyi prevenciós program. Munkám során testközelből szembesültem az emberek mindennapi gondjaival, problémáival. Munkám eredményei alapján 2009-től a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás feladatainak ellátásával bíztak meg, melynek területi vezetője lettem.

Az elmúlt években a Kistérségi Társulás feladatellátásában együttműködési zavarok keletkeztek, így egyre több család kerül nehéz helyzetbe. A lakossággal kialakult kapcsolatom, a rendszeres beszélgetések alapján érzem, hogy jobb, kiszámíthatóbb, biztosabb megélhetést kell biztosítani mindenki számára. 

A legnagyobb probléma Orbán Viktor, a megoldás pedig az, hogy szavazzanak az Egységben Magyarországért jelöltjeire és listájára.

Pércsi Donát Tamás - Megoldás Mozgalom

Pércsi Donát Tamásnak hívnak, Győr-Moson-Sopron megye 3. számú választókörzetének képviselőjelöltje vagyok. Számos családi, baráti szálon kötődőm a megyéhez, s bár nem élek a körzetben, de mindig szívügyemnek tartottam a régió helyzetét és az itt felmerülő problémákra adható megoldásokat.

A Megoldás Mozgalom története rendkívül rövid, pártunk még száz napos múlttal sem rendelkezik, így csornai jelöltként nehéz lenne nagy politikai elődökre, kormányzati vagy ellenzéki tapasztalatra, vagy munkánkat meghatározó, kötelező ideológiákra hivatkozni.

A magyarországi közpolitika legújabb és legfiatalabb szereplőjeként azoknak kínálunk választási lehetőséget, akik sem a kormánypárt, sem az ellenzék által kínált jövőképpel nem tudnak, nem akarnak azonosulni. Büszkén vállaljuk, hogy politikai meggyőződésünk megoldásközpontú, szabadelvű és mérsékelt gondolkodásmódon alapul. Hiszünk és bízunk abban, hogy Magyarországon helye van a technokrata szemléletnek, a problémák megoldását célul kitűző társadalmi párbeszédnek.

Szolgáltató államot akarunk létrehozni, gyors és célravezető megközelítésekkel, korszerű és gyakorlatias választást kínálunk. 

Úgy gondolom, hogy valós, kézzel fogható megoldások birtokában folyamatos fejlődési folyamatot indíthatunk el a vidéki területeken. Szívügyemnek tartom, hogy olyan országot hagyjunk gyermekeinkre, amit versenyképes, stabil gazdaság és jólét jellemez. Számomra fontos a vidéki jövője, a mezőgazdaságban dolgozók támogatása, és a digitális esélyegyenlőség megteremtése azoknak a fiataloknak a számára is, akik eddig bármely okból hátrányos helyzetbe kerültek. 

Arról, hogy mit tekintek az ország legnagyobb problémájának, nehéz röviden és érzelemmentesen fogalmazni. Álláspontom szerint Magyarország komoly bajban van. Hazánk Európa politikai perifériájára szorult, a lakosság fele elszegényedett, a demokrácia mély válságba került. Magyarország teret és tempót veszített. Távolodunk az európai értékektől, a gazdasági és intellektuális felzárkózás lehetőségétől. A reményvesztett, zsugorodó középosztály, az idősek társadalmi megbecsülésének hiánya, a fiatalok tömeges kivándorlása a magyar társadalom szociális összeomlásával fenyeget. Az orosz-ukrán háború tragédiája pedig előre nehezen becsülhető károkat okoz.

Magyarország problémáira a modernizációban érdekelt, a digitális korszakváltás személyre szabott előnyeit élvező, azt felhasználó állampolgári közösség, és a jóléti piacgazdaságot támogató, szociális felelősséggel, demokratikus módon kormányzó politikai berendezkedés, azaz a kormányváltás  lehet az egyetlen megoldás. 

Meggyőződésem, hogy kézzelfogható és produktív megoldásokra van szükség a mostani és az elkövetkezendő időszakban is. Célom, hogy a magyar emberek életét a digitalizációs korszerűsítéssel egyszerűbbé és könnyebbé tegyem, továbbá a térségben lévő települések folyamatos népesség-csökkenésének megállítására és visszafordítására megoldást találjak. 

Látom, hogy a választók unják a politikai acsarkodást, és igénylik a mérsékeltebb, konszenzuskereső hangnemet. Erre irányuló változást szeretnénk elérni a közéletben és az emberek szemléletmódjában egyaránt.

Szabadai Viktor - Magyar Liberális Párt

Az Orbán-kormány az elmúlt 12 évben leépítette Magyarországon a demokráciát, hogy kizárólagos hatalomra tehessen szert. Többek között a választási törvényt is úgy módosították, hogy minél inkább megosszák az ellenzéket. 2022-re azonban megszületett az az ellenzéki egység, amely képes lesz leváltani Orbán Viktort és a Fideszt. A Liberális Párt jelöltjei is (Bősz Anett és Sermer Ádám) ennek az egységes ellenzéknek a jelöltjeiként indulnak saját körzetükben. 

Ugyanakkor a hatályos választási törvény miatt a Magyar Liberális Párt egy önálló jelöltet is, engem elindít a választásokon, így tudjuk ugyanis elkerülni, hogy megszűnjön a pártunk. 

Viszont arra kérünk minden ellenzéki szavazót, hogy a közös ellenzéki listára, és a közös ellenzéki jelöltre, Kovácsné Varga Ildikóra szavazzanak!

Gyopáros Alpár (Fidesz-KDNP) és Ferencz Gergő (Mi Hazánk) jelöltek nem reagáltak levelünkre, illetve nem kívántak élni a bemutatkozás lehetőségével, így sajnos gondolataikat nem ismerhetik meg az olvasók, mivel nem kívántak szerepelni a régióban több tízezres olvasótábor által követett portálunkon.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.