Májusban már kétszer annyit fizethetünk az étolajért, mint most

Székely Zoárd 2022-03-28 10:03:47
Brutálisan elszabadul az infláció.

A parlamenti választás után az infláció megugrását hozza magával az élelmiszer- és benzinárstop vége a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzői szerint. Ezek a jelenlegi szabályozás szerint ugyanis május 1-jéig, illetve 15.-ig élnek. A jegybanknál úgy vélik: a februári 8,3 százalék után az első félévben az infláció 8 százalék felett marad, sőt kedvezőtlen esetben az árindex 10 százalék fölé is emelkedhet – írja a Népszava.

Az infláció tetőzése júliusra várható: a legrosszabb jegybanki forgatókönyv megvalósulása esetén nyár közepén meghaladhatja akár a 11 százalékot, vagyis a következő hónapokban évtizedes rekordok dőlhetnek meg.

A jegybank elemzői szerint a legdrasztikusabban az idén az üzemanyagok és a nem feldolgozott élelmiszerek ára emelkedik: az üzemanyagoknál éves átlagban 14-28 százalékos drágulás lesz, ha feloldják az árstopot. A feldolgozatlan élelmiszerek ára 11,5-18,5 százalékkal emelkedhet az ukrán-orosz háború miatt megugró búza- és kukoricaárnak köszönhetően. Az élelmiszerárakat emeli a földgáz árának ötszöröződése is, hiszen a műtrágyákat földgázból állítja elő a vegyipar.

A gabona 52, az növényi olajok 117 százalékkal drágultak, míg a cukor 16 százalékkal kerül majd többe.

Az ipari cikkeknek már most is 7 százalékos az inflációja, de a jegybank elemzése szerint még körülbelül ugyanennyivel nőhet. A piaci szolgáltatások 6-7 százalékkal emelkedtek, az alkohol- és dohánytermékek pedig 5,9 százalékkal kerülhetnek többe.

 

Címlapfotó: MTI/Kallos Bea

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.