A honvédelmi államtitkár szerint sem közölt Czeglédy Csaba magyar honvédségi csapatmozgást

Nagy Donát 2022-03-28 11:30:24
A helyi Fidesz azonnal letámadta az ellenzéki képviselőjelöltet, minek kérdezget a Szombathelyen átszállított harckocsikról, pedig azoknak semmi közük nem volt az Ukrajnában dúló háborúhoz.

Letakart harckocsikat szállítottak át Szombathelyen – írtuk két héttel ezelőtt. Több olvasó ugyanis képeket közölt arról, hogy fehér ponyvába csomagolt lánctalpasokat vittek nyerges vontatókon a város szélén.

Az eset azért is kapott kiemelt figyelmet, mert Szijjártó Péter folyamatosan arról beszél, hogy nem engedünk be az ukrán védőknek szánt fegyvereket Magyarországra (néha viszont úgy fogalmaz, hogy beengedünk, csak a magyar-ukrán határon nem mehetnek át).

Szijjártó: Nem, nem és nem!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szavai szerint "nekünk nem Volodimir Zelenszkij elnökkel van vitánk", hanem a magyar baloldallal. A miniszter a Facebookon közzétett videóban azt hangsúlyozta: a baloldal belesodorná Magyarországot a háborúba, írja az MTI. Közösségi oldalán szombaton a magyar diplomácia vezetője Zelenszkijről azt írta: ő Ukrajna elnöke, természetes, hogy neki Ukrajna és az ukrán emberek érdeke az első.

A harckocsiszállítmány miatt Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő, az ellenzék közös országgyűlési képviselőjelöltje nyílt levélben kérdezte Nemény András (Éljen Szombathely) polgármestert arról, van-e valamilyen információja a lánctalpasokról.

Természetesen mi is megkérdeztük a fegyverszállítmányról a Honvédelmi Minisztériumot, de semmilyen válasz nem érkezett, így megnyugtató tájékoztatást nem tudtunk adni az esetről.

Eközben a Szombathelyi Fidesz gondolkodás nélkül elkezdte osztani az észt, és olyan közleményt adtak ki, miszerint

"A Szombathelyen áthaladó harckocsik hírével hergeli [Czeglédy Csaba] a szombathelyieket. Gyurcsány Ferenc embere, úgy tűnik, mindenben utánozza társát, Márki-Zay Pétert. Emlékezhetünk, Márki-Zay volt az, aki a háború kirobbanásakor katonákat és fegyvereket akart küldeni Ukrajnába. [...] Határozott álláspontunk szerint nagyon káros, ha adóbűnözők biztonságpolitikai szakértőt játszanak, hiszen ezekben a feszült napokban minden felelőtlen megnyilatkozás csak olaj lehet a tűzre"

Később persze kiderült, hogy a szállítmánynak semmi köze a háborúhoz. Czeglédy úgy nyilatkozott, hogy cseh újságíróktól megtudta, egy magáncég, az Excalibur Army nevű cseh fegyvergyártó- és fegyverkereskedő cég portékájáról volt szó, amit a Fővárosi Kormányhivatal amúgy engedélyezett.

Ezt erősítette meg Szabó István honvédelmi államtitkár is, aki a Vaolnak adott interjút egy, a Haladás Sportcentrumban rendezett fórumon.

"Tudok az ügyről, nem szerencsés. Február végén, amikor megindultak a csapatmozgások – át kellett telepíteni erőket a keleti határra –, megjelent a honvédség felhívása, hogy szeretnénk, ha az emberek tartózkodnának attól, hogy a mozgásokat lefényképezzék, lefilmezzék és azt kiposztolják. Ennek van racionális magyarázata. Nem titkosak ezek a csapatmozgások, de egy olyan világban élünk, hogy szeretnénk korlátozni az információk ilyenfajta terjedését, hiszen nem biztos, hogy az információk oda jutnak el, ahova mi akarjuk. Szombathelyen egy civil szállítás történt, nem katonai csapatmozgás volt, egy civil kereskedő cég szállított páncélosokat. De akkor sem volt szerencsés az ominózus eset, továbbra is tartózkodni kell ezektől a dolgoktól. "

– mondta a lapnak.

Egyébként nyilván sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, ha hasonló esetben az állami szervek partnerként kommunikálnának a kormánytól független újságokkal, és azonnal tisztázni lehetne a körülményeket. Ennek ellenére – ahogyan azt a koronavírusjárvány alatt is tapasztaltuk – a legtöbb esetben semmilyen válasz nem érkezik a kormánytól független sajtó megkereséseire.

Szólj hozzá!

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.

Extra: a Vásárcsarnokban nyitja új évadát a Győri Filharmonikus Zenekar

A „Zenélő piac” című különleges koncerttel szeptember 7-én rendhagyó helyszínen találkozhat a közönség a klasszikus zenével.

Átadják a megújult Erzsébet ligeti KRESZ-Parkot Győrben – családi programokkal ünneplik a felújítást

Ügyességi versenyek, KRESZ-kvíz, ingyenes kerékpár- és e-rollerjelölés is várja a családokat augusztus 8-án.

Nőverő szombathelyi férfi ellen emelt vádat az ügyészség

A férfi a nyílt utcán kezdte verni áldozatát.

A rómaiaktól az agyagkatonákig – tárlatvezetések, workshop és közönségtalálkozó várja a látogatókat a győri Rómer Múzeumban

Ingyenes programokkal és különleges kiállításokkal készülnek a hét második felére, a hőségriadó idején ráadásul a Várkazamata – Kőtár is díjmentesen látogatható.

Czunyiné harca a gmail és az önkény ellen - letiltotta a Google a Védvonal levelező fiókját

Nem vicc! A Fidesz maradéka tényleg egy ingyenes e-mail szolgáltatást használt, hogy megvédje a Fidesz maradékát.