A Szombathely Crushers egy év kihagyás után ismét rájátszásba jutna

Vágvölgyi Bálint 2022-03-26 12:12:57
A Zúzók egyben tartották a csapat magját, és az új szezonban a tavaly még csak az utánpótlásban szereplő fiatalokat is beépítenék.

Április második hétvégéjén (egész pontosan 9-én, szombaton) a Szombathely Crushers számára elindul a 2022-es amerikaifutball-szezon. A Zúzók idén is a másodosztályban, vagyis a Divízió I-ben szerepelnek, első meccsüket idegenben, a Tatabánya Mustangs ellen játsszák majd. A Crushers elnökével, Májer Lászlóval beszélgettünk a szezonkezdet előtt.

Röviden térjünk vissza még az előző szezonra kérlek. Hogyan értékelnéd a csapat teljesítményét, mennyire volt csalódás, hogy nem jutottatok rájátszásba?

Az előző szezonban újra kiütközött a csapat edzőhiánya, mivel a két budapesti csapat ellen vívott szoros mérkőzésen vereséget szenvedtünk. Ezeknél a csapatoknál komoly edzői gárda dolgozik, akik mérkőzések közben is tudnak elemezni és stratégiát váltani. A két vereség következtében 5 év után először lemaradtunk a rájátszásról. Pozitívum, hogy mindhárom megnyert mérkőzés magabiztosan győzelem volt.

Ugye tavaly még a koronavírus nagyban rányomta a bélyegét a bajnokságra. Ez mennyiben befolyásolt Titeket?

Nem szeretnénk kifogásként élni a járvány okozta nehézségekkel, hiszen ez minden egyesületet ugyanúgy érintett. Szerencsére már úgy látszik, hogy a nehezén túl vagyunk és bizakodóak vagyunk a jövővel kapcsolatban. A járvány kitörése óta először mondhatjuk el, hogy az aktív játékosaink létszáma jelentős mértékben növekedett, ami egy nagyon jó előjel a jövőre nézve.

Hogyan halad a felkészülésetek, milyen formában van a csapat? Történtek változások a keretben?

Újdonság az idei évben, hogy Szabó Áron személyében egy edzőnk is van, aki a felkészülés során eddig remekül segítette a csapat edzéseit, rengeteg új támadó elemet mutatott be a csapatnak. Amerikai játékosunk, Billy Hatten az idei szezonban is erősíti a védelmünket.

A rutinosabb játékosaink is folytatják, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a csapat magja együtt maradt. Arra készülünk, hogy a tavaly még csak utánpótlás-bajnokságban játszó fiatalok, idén már a felnőttek között is bemutatkoznak.

Mit vársz a következő szezontól, milyen erősnek látod az ellenfeleket, a bajnokságot?

Azt gondoljuk, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is lesz jó pár olyan csapat, amelyikkel nagyon szoros mérkőzést fogunk játszani. Célunk, hogy újra a rájátszásba kerüljünk.

Bízunk benne, hogy olyan teljesítményt nyújtunk a pályán, amivel újra kicsalogatjuk a hazai mérkőzésekre a nézőket és a lelátókon annyian lesznek, mint a járvány előtt.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.